galéria megtekintése

Gyógyszer a maffia ellen

Az írás a Népszabadság
2014. 06. 25. számában
jelent meg.

Marosán György
Népszabadság

A hét végén Ferenc pápa az ördög imádásával vádolta meg a calabriai ’Ndrangheta-maffiát, és tagjait kiközösítette. Sokan és nálunk is hasonló keménységgel lépnének fel minden maffia szervezőivel és tagjaival szemben. A pápai kiközösítésnek kétségkívül nagy a hatása, ám a történet fel is vet egy kérdést. Miért jelenik meg a maffia a legtöbb jól induló történetben? A tudomány válasza egyértelmű, bár általános: várakozásainkat ne ahhoz illesszük, optimális esetben miként kellene viselkedniük az embereknek. Ha arra vagyunk kíváncsiak, mi történik, ha egy elnyomott gyarmat – Libéria vagy Kongó – önfeláldozó harcok eredményeként felszabadul, vagy azt szeretnénk előre látni, miként alakulnak az ukrajnai vagy egyiptomi események a felkelést követően, vagy azt akarjuk tudni, mi várható, ha Irakban vagy Líbiában megdöntik Kadhafi vagy Szaddám rendszerét, akkor a történelmi körülményekre kell figyelnünk, amelyek meghatározzák az érintettek viselkedését.

– Megnyugodhatunk, mókucim, csak egy levágott lófej!... Hú, pedig attól féltem, hogy magasabb érdekköröket sértettem, és valami durva különadót kapok majd figyelmeztetésül!
– Megnyugodhatunk, mókucim, csak egy levágott lófej!... Hú, pedig attól féltem, hogy magasabb érdekköröket sértettem, és valami durva különadót kapok majd figyelmeztetésül!
Marabu

A kérdésre, mi az oka, hogy a felszabadulástörténetekben – a mindenki által remélt happy end helyett – szinte szükségszerűen bukkan elő a maffia, részben fényt derített egy nemrég megjelent, a maffia történetét feldolgozó új könyv. (Dickie, J.: Blood Brodhethoods. A History of Italy’s Three Maffias, 2014). A szerző óriási mennyiségű, nagyon sokféle forrásból származó, többnyire lebilincselően megírt, sztorikkal fűszerezett ismeretet szedett össze és adott közre. Írásának most csupán egyetlen – ám a politikai fejlődés szempontjából alapvetően fontos – szálára szeretném az olvasó figyelmét felhívni. A könyv értelmezése szerint az olasz maffia modern jelenség. Olaszország egyesítésének körülményei hívták életre, és az egyedi olasz fejlődés adott táptalajt megerősödésére. Ám a könyv logikája azt sugallja: minden olyan körülmény, amely lényegét tekintve hasonló a dél-olasz helyzethez, kiváltja a maffia felbukkanását és megerősödését.

 

Melyek ezek a feltételek?Olyan társadalmi átalakulás, amely a korábban hatékony vagy legalábbis a társadalom által elfogadott hatalom felbomlásához vezet. Az addig működő intézmények legyengülnek, a rend biztosítására hivatott helyi hatalom nem képes védelmet nyújtani a polgároknak. Ugyanakkor a gyors meggazdagodás új lehetőségei bukkannak fel, és a mindenütt jelen levő bűnöző „vállalkozók” előtt megnyílik a terjeszkedés lehetősége. Megjelenik azonban még egy elem, amellyel nem vagy nem kellőképpen számolnak: a demokrácia új intézményrendszerének az elterjedése.

A versenyző demokrácia kialakulása – a választójog kiszélesítése, a vetélkedő politikai pártok kialakulása, a pártoknak a helyi és az országos hatalom „megszállására” irányuló akciói, amelyek következtében birtokolni tudják az állam egyre jelentősebb forrásait és a törvényeket, illetve a bíróságok döntéseit – megfelelő talajt teremt az új bűnözői csoportok és az újonnan toborzódott politikai elit összefonódására. A maffiák az egyik oldalon képesek meghatározott politikai pártok hatékony támogatására a választók közvetett és közvetlen befolyásolásával. Egyrészt megfélemlíthetik az általuk támogatott párt és a hozzá tartozó személyek ellenfeleit, és adományokat osztogatva, illetve ígéreteket téve az őket segítő pártok felé fordíthatják a választópolgárok figyelmét.Másrészt viszont a győzelemhez segített politikai párt az őt támogató maffiát állami beruházásokhoz juttathatja, nekik megfelelő törvényeket és szabályokat hozhat, és elérheti a börtönbe került maffiatagok szabadon bocsátását.

A felsorolt körülmények elterjedtek Európa déli felén, Kelet-Európában, Afrikában, a volt Szovjetunió államaiban, valamint Dél-Amerika, illetve Ázsia egy sor országában. Ezek mindegyikében sajátos munkamegosztás formálódott ki a bűnözői vagy „csak” oligarchikus csoportok, illetve a párt és állami bürokrácia között. Három „alapmegoldás” létezik. Az egyik – szélsőséges – modell: a maffia elfoglalja az államot, és csoportjai mozgatják a politikát. Egy másik – szintén végletes – modell: amikor egy hatalmi csoport foglalja el az államot, kisajátítja azt, és felhasználja, saját működési modelljébe építi a maffiát. A harmadik, amikor valamiféle egyensúly –szimbiózis – alakul ki a politikai szervezetek és a maffiák között.

Európa minden országában az állam megerősödése előtt léteztek szervezett – és a családi szolidaritás alapjaira épített – bűnözői csoportok, amelyek kihasználták a széttagolt hatalom gyengeségét. Ezek a csoportok azonban fokozatosan megszűntek, amint az állam – mint egyetlen legitim erőszakszervezet – megerősödött. Nyugat-Európában ez a folyamat viszonylag korán, a XVII. század táján végbement, és az önbíráskodást és a „családi adószedést” felváltotta az állami bürokrácia. Ezzel a családi kapcsolatokra építő bűnözés „intézménye” gyakorlatilag eltűnt. Egy sor helyen – így Dél-Itáliában és Kelet-Európában – azonban a bürokratikus állam kiépülése késett, és ez hatalmi vákuumot teremtett. Másutt eleve gyenge állam jött csak létre – így Dél-Amerika egy sor országában (pl. Mexikó) és a volt Szovjetunió utódállamaiban. Tanulságos volt a maffiajelenség kialakulása a XX. század elején az USA-ban, az olasz, az ír és a zsidó emigráció elszigetelt és homogén populációiban. A maffiák valamiféle védelmet jelentettek a „vadnyugati” körülmények között, és mint állam az államban működtek. Ezek a maffiacsoportok azonban visszaszorultak és fokozatosan eltűntek, amint az emigráns közösségek tagjai csatlakozhattak a kiemelkedő középosztályhoz, és kevésbé féltek, illetve jobban bíztak a helyi rendőrségben és bíróságban, mint a „saját” maffiában. Mindez óvatosságra int, amikor egy kétségkívül létező jelenségcsoportra rásütjük a megbélyegző „maffiaállam” bélyegét. Nem lehet nem észrevenni az azonosságokat, de épp így látni kell az eltérő jellegzetességeket, amelyek a gyógyulás terápiáját meghatározzák. Ezek szerte a világon és nálunk is azonosak: a jól szervezett és felelős állam, magas minőségű intézmények, az átlátható törvénykezés, ellenőrizhető bürokrácia, számon kérhető döntések, tiszta versenyen alapuló forráselosztás, és a kiemelkedés érdemekhez kötött, meritokratikus elvei. A maffia és a korrupció társadalmi betegségére is érvényes: a legjobb fertőtlenítő a napfény.

                                                                                         ***

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.