galéria megtekintése

Gyerekrablás

Az írás a Népszabadság
2015. 04. 17. számában
jelent meg.


Révész Sándor
Népszabadság

1997-ben a magyar Országgyűlés, megszüntetve egy súlyos hiányosságot, törvényt alkotott a gyermekek védelméről. Ennek a törvénynek az „Alapvető jogok és kötelességek” című részében ez áll: „A gyermeket kizárólag anyagi okból fennálló veszélyeztetettség miatt nem szabad családjától elválasztani.” A magyar állam ezt a törvényt gyámügyi hatóságain és rendvédelmi szervein keresztül folyamatosan, rutinszerűen, a sokadik kormányzati ciklusban megsérti; alapvető törvényi kötelességét nem teljesíti, de bezzeg a jogait nem felejti el a polgáraitól kikövetelni.

Évente több száz gyerek és szülő jogait sértik meg közel két évtizede. Azelőtt sem tettek mást, csak akkor ez még törvénytelen sem volt. A családjuktól jogsértő módon megfosztott legidősebb gyerekek már felnőttek. Sokan közülük szülők, és jó esélyük van rá, hogy az ő gyermekeik is az állami törvénytiprás áldozatai legyenek.

Falusy Zsigmondnak az Élet és Irodalomban megjelent megrázó riportja juttatta eszünkbe, hogy minderre emlékeztessük olvasóinkat. Szerepel a riportban egy négygyerekes anya, mindannyian feljöttek Pestre, hogy az itt dolgozó apát meglátogassák, és amikor az utcán szoptatta a legkisebbet, egy közterület-felügyelő rendőrt hívott rájuk, a gyerekeket elvették, a szülőket detoxikálóba vitték, miközben teljesen tiszták voltak, nem ittak, nem drogoztak. Arra a négy gyerekre, akit az anyjuk kétségbeesetten próbál visszaszerezni, az állam tavaly szeptember óta már közel hárommillió forintot költött a kedves olvasó adójából. Ez ennyibe kerül. Egy gyerek a nevelőszülőnél évente 1,2 millió forint, intézetben kétmillió. És csak Budapesten évente 200-300 gyerekről szól a történet.

 

Arról van itt szó, hogy az állam nem hajlandó olyan lenni, amilyennek tekint(et)i magát, de nem hajlandó vállalni sem, hogy olyan, amilyen. Az ENSZ gyermekvédelmi egyezményének sarkalatos elvét szépen bemásolja a törvényébe, mintha azon emberséges államok sorába tartozna, ahol pusztán a szegénységük miatt nem szakíthatják szét a családokat, viszont egy emberöltő alatt sem építi ki azt a gyakorlatot, amivel ezen emberséges államok sorába tartozhatna.

Mert hát a törvény betartása nem azzal végződik, hogy a nyomorban talált gyereket nem tépik ki az otthonából, hanem azzal kezdődik. És azzal folytatódik, hogy – garantált minimumjövedelemmel vagy másképp, de – biztosítják az emberhez méltó élet minimális szintjét. A lakhatásét például. „Csak 2013-ban... 3700 gyerek került lakhatási gondok miatt átmeneti gondozásba” – olvassuk kollégánk riportjában. Szekér András, a Habitat for Humanity igazgatója ecseteli, mennyivel jobb lenne a helyzet, ha a hajléktalanságra (és az állami gondozásra) költött pénznek egy részét lakásbérleti támogatásra fordítanák. Mint sok-sok országban szerte a világon.

Nálunk ilyesmiről szó sincs. Akinek rossz, annak legyen még rosszabb. Legyen anyátlan, apátlan, magányos.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.