1997-ben a magyar Országgyűlés, megszüntetve egy súlyos hiányosságot, törvényt alkotott a gyermekek védelméről. Ennek a törvénynek az „Alapvető jogok és kötelességek” című részében ez áll: „A gyermeket kizárólag anyagi okból fennálló veszélyeztetettség miatt nem szabad családjától elválasztani.” A magyar állam ezt a törvényt gyámügyi hatóságain és rendvédelmi szervein keresztül folyamatosan, rutinszerűen, a sokadik kormányzati ciklusban megsérti; alapvető törvényi kötelességét nem teljesíti, de bezzeg a jogait nem felejti el a polgáraitól kikövetelni.
Évente több száz gyerek és szülő jogait sértik meg közel két évtizede. Azelőtt sem tettek mást, csak akkor ez még törvénytelen sem volt. A családjuktól jogsértő módon megfosztott legidősebb gyerekek már felnőttek. Sokan közülük szülők, és jó esélyük van rá, hogy az ő gyermekeik is az állami törvénytiprás áldozatai legyenek.
Falusy Zsigmondnak az Élet és Irodalomban megjelent megrázó riportja juttatta eszünkbe, hogy minderre emlékeztessük olvasóinkat. Szerepel a riportban egy négygyerekes anya, mindannyian feljöttek Pestre, hogy az itt dolgozó apát meglátogassák, és amikor az utcán szoptatta a legkisebbet, egy közterület-felügyelő rendőrt hívott rájuk, a gyerekeket elvették, a szülőket detoxikálóba vitték, miközben teljesen tiszták voltak, nem ittak, nem drogoztak. Arra a négy gyerekre, akit az anyjuk kétségbeesetten próbál visszaszerezni, az állam tavaly szeptember óta már közel hárommillió forintot költött a kedves olvasó adójából. Ez ennyibe kerül. Egy gyerek a nevelőszülőnél évente 1,2 millió forint, intézetben kétmillió. És csak Budapesten évente 200-300 gyerekről szól a történet.
