Gyáván és rosszul a szén-monoxid ellen

A fogyasztóvédők megállapították ugyanis, hogy az itthon beszerezhető riasztók zöme akkor sem jelez, ha terjed a mérgező gáz, akkor sem, ha nem. Az sem jelent garanciát, ha óvatosságból drága terméket vásárolunk. A termékkör felügyeletével megbízottak a helyzetre reagálva rendre csak széttárják a karjukat: sajnos a vonatkozó szabványok hiányosak, a gyártók könnyen megkerülik az előírásokat.

A pénzzel, paripával gyengén eleresztett fogyasztóvédők e témában végzett ellenőrzéseinek számát egy kézen is meg lehet számolni, így a lelkiismeretlen, viszont pénzszomjas forgalmazó, illetve kiskereskedő sem kockáztat sokat. (Annál többet az, aki megpendíti, hogy x forgalmazó y terméke vacak, mivel máris a bíróságon találja magát hírnévrontásért.) Mivel az akciós újságokba vagy a termék dobozára nincs odaírva, hogy „vigyázat, veszélyes gagyi!”, a vásárló a dilemmáival és a permanens életveszéllyel tökéletesen magára marad.

Szolgál némi fogódzóval, hogy szakáruházban vásárolunk vagy sem, vagy hogy hol gyártották a terméket és mennyibe kerül, ám az igazi megoldás mégiscsak az lenne, ha az egykori termékengedélyezés mintájára legalább az ilyen, kiemelt jelentőségű biztonsági készülékeknél vissza lehetne állítani az előzetes engedélyezési eljárást. (Ami egyébként is lényegesen olcsóbb annál, mint ahogy ma a fogyasztóvédők hajkurásszák a már piacon lévő termékeket.)

Ám ez szembemenne a uniós jogrenddel – szól a hivatalos indoklás arra, hogy miért nem lehet szó előzetes bevizsgálásról. Ez azonban finoman szólva is furán hangzik egy olyan kormányzattól, amely annyi más területen gyakorlatilag sportot csinál abból, hogy az unióval pockol. Duplán kópé az, aki mást biztat jogsértésre, szent igaz. Azonban ha választani kell az éveken át húzódó brüsszeli jogvita vagy akár egyetlen gázmérgezéses haláleset között, akkor valahogy nem tűnik kérdésnek, hogy hol és mikor lehet értelme szabadságharcot vívni.