Az emberarcú konzervatívnak írt válaszcikkével elégedett Z. kedvtelve olvasta a kommenteket. Egyetlenegyszer húzta fel a szemöldökét, amikor a Noel Gallagher-imitátor újságíró azon poénkodott, hogy Z. a komancs csapatoknak dolgozik. Bár ez tulajdonképpen elismerés akart lenni, annyiból, hogy Z. ennek ellenére meglepően normálisnak tűnik.
A napjait jó ideje amúgy is összegzős lelkiállapotban tengető Z. azon kezdett gondolkodni, hogy tényleg, mikor szálltak fel az első füstjelek? Azokban az időkben a komancs törzs új helyre költözött. A régi placcnak rossz volt a szimbolikus üzenete, ezért átmenetileg a sokkal barátságosabb történelmi áthallásokat keltő Vérmalom irodaházba települtek, míg aztán meg nem állapodtak egy szűk belvárosi utcácskában.
Ide sétált el Z. egy kora nyári napon, miután meghívást kapott attól a politikustól, aki most az egyszer nem volt elég szemfüles, hogy elkerülje a törzsfőnökké választást. A notórius korábban érkezésben szenvedő Z. és a megjelenését közismerten csúsztató főnöknő találkozójának első eredményeként Z.-nek volt egy órája körülnézni az ürességtől kongó székházban. Leginkább a Munkásmozgalmi Panteonra emlékeztetett, ami az élénkséget, a pezsgést és az optimizmust illeti.