Nemcsak az egyébként is túlterhelt ünnepekre igaz ez, internemzeti is megteszi. Mondjuk, egy jó május 1., amikor a világ kevésbé rezsicsökkentett sarkaiban már azért tízezrek mennek az utcára szakszervezetileg, ha megváltozik a blokkolókártya színe. Ez a köztársaság viszont a Városligetből nézte végig, hogy legyalulják, közben a legnagyobb gondjának az tűnt, hogy megfolyt az állán a híg mustár. Utána: laza esztrádműsor az MSZP sátránál. Tánc!
A szél lengeti a tornacipőket a kifeszített dróton, ami vagyok, és egészen olyan minden, mint egy gyengébben sikerült amerikai filmben, ahol most a gimis önképzőköri zenekar faékslágere szól. Itt a helyi rádió dünnyög a háttérben, azt énekli egy lány románul, hogy ő egy hercegnő, valamint hogy nem érti, miért kellett neki éppen egy gengszterbe beleszeretni.
Ez most egy jobban sikerült magyar film, és ahogy abban a másikban, úgy itt sem jut senkinek az eszébe, hogy megint átadtak néhány érzékenyre bútorozott kormányablakot, és arra is csak én gondolok most, hogy Semjén Zsolt a minap módosítót nyújtott be az evolúcióhoz. És én se sokáig, mert eldöntöttem, hogy egyetlen fundamentalista turbókeresztény sem ronthatja el többé az ünnepnapjaimat, az idén még hátravan legalább egy, kíváncsi leszek, sikerül-e megúszni.
A fővárostól 450 kilométer választ el, de még az országhatártól is vagy 170, ki vagyok simulva teljesen, lehet, hogy mindenkinek ez kéne: szabadság, egyenlőség, távolság. Ne érjen el az ünnepzaj. Ne billegjen olyan hülyén a fejem, mint az otthoni hétköznapokon. Itt például rendes, szokásos szerda van, most pakolják ki a délutáni sütést a pultra, egy újságos káromkodik, szóval csak a szokásos ügymenet.
Közben kihozzák az egyliteres limonádémat, valami óriásbokron átvág a napfény, az asztalra Nagy-Magyarország alakú árnyék vetül, és arról van szó a társaságban, hogy a medvészkedő író harmadszor is megnősült nemrég, és hogy emiatt a szép kolozsvári pincérnő miatt egészen biztosan sok házasság ment már tönkre, de távolság ide, szabadság oda, nem tud nem azon járni az eszem, hogy miért kellett ennek az országnak éppen egy ilyenbe beleszeretni, egymás után kétszer is?
A szomszéd asztalon egy veréb játszik ugróiskolát.
