A melegágyak országa vagyunk. A trágyával fűtött, ganéjos ágyaké, miként a Magyar Néprajzi Lexikon szerint évszázadokkal ezelőtt hívták őket. A melegágyakat újabban főleg politikai szimbólumként használják a hazai közéletben. A Jobbik a közbeszerzést szokta a korrupció melegágyának nevezni, a Transparency International tavaly a hazai felsőoktatást tartotta annak.
Schiffer András, az LMP frakcióvezetője pedig a köztulajdonban álló és monopolhelyzetük miatt versenypiaci szereplőnek nem számító állami cégek reklámjait, hirdetéseit tiltaná meg, mondván, ezek szükségtelenek, a kormány propagandájának eszközei, s a korrupció melegágyai. Nyilvánvalóan azok. A rendszerváltás óta valamennyire mindegyik kormány idején azok voltak. Irányított kifizetőhelyek. Nemcsak sajtóbirodalom kialakítására, erősítésére használták őket, hanem a hozzájuk közel álló más szervezetek, intézmények, ügyek támogatására is.
Mindegyik kormány úgy gondolta, hogy az állam ő maga. Következésképpen az állami cégek a választói akarat értelmében őket kell szolgálják. Többek között az ő médiájukat. A baloldali kormányok szemérmesebben, szerencsétlenkedve, némi történelmi lelkiismeret-furdalással, így az ellenoldalnak is juttatva; a jobboldal gátlástalanul, akadályok nélkül támogatja – jórészt hirdetések útján – a saját szócsöveit. Erre az állami tulajdon a legalkalmasabb, noha azért esetenként magáncégeket is lehet motiválni arra, hogy ott hirdessen – vagy ott ne –, ahol az ezért valamilyen módon neki hálás állam szeretné.
