galéria megtekintése

Futólépésben

3 komment


Szalai Anna

Budapest jövője egyre inkább hasonlít egy maratonista utolsó kilométeréhez. Futólépésben közelít a vég felé. Már csak az a kérdés, hogy előbb vagy utóbb szakítja-e át a kormány által kifeszített célszalagot. Nincsenek különutak, csak közös futás a kormányzat által kijelölt úton. Néhol lökdösődve egy kicsit, de azért együtt. Aztán kiterül.

Jó ideje így van ez, de most újabb fénycsóva terelte rá a tekintetet. Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes a múlt héten szemrebbenés nélkül rebegte bele az éterbe: a korábbi jó együttműködésre alapozva Budapest bízhat abban, hogy sok, a főváros számára kedvező állami beruházás indul, és a kormánnyal alakuló új turisztikai együttműködésben minden szereplő megtalálja majd a súlyának megfelelő feladatot. A főpolgármester-helyettes már meg is találta: jól artikulálható márkastratégiát alakít a tavaly 150 millióval útjára indított fővárosi arculatcéggel közösen.

Első nekifutásra áramvonalasították a címeroroszlánokat és egyszerűsítették a színeket. Hogy mindenki értse: Budapest az a város, ami egyesít.

 

S mi értjük is. Itt nem törvény hatására veszti el közpénz jellegét a közvagyon, vagyonvesztésről pedig szó sem lehet, hiszen a főváros nem külsős szereplőnek játssza át a különféle vagyonelemeket, hanem az államnak. Kormánycélok megvalósítására adja át az iskolákat, a kórházakat, a temetőt, az uszodát, fosztja meg profitjától a közműcégeit, míg másokról – lásd agglomerációs járatok – a feladat finanszírozhatatlansága miatt mond le. De már maga sem tagadja, hogy Budapest gazdasági mozgástere olyan ütemben szűkül, ahogy a kormányzati táncos partin hajtogatják alatta az újságpapírt. Gyorsan. Most már csak úgy fél lábbal imbolyog a csücskén. S ha váratlan esemény – mondjuk a Petőfi hídról hulló betondarabok – kilendítenék az egyensúlyából, akkor Tarlós István beveti frappáns mondatát: nem az elmúlt öt évben lett harmincéves. Vagy leállít egyet a megcsappant számú beruházások közül.

Nem sokból válogathat. Az újpalotai villamos pénzét már viszi a 3-as metró rekonstrukciója. Az úszóvébét viszont milliárdokkal támogatja a főváros. S ha még olimpia is lesz – elvégre azt nem lehet Budapest nélkül rendezni –, akkor itt tejjel-mézzel folyik a Kánaán! Új híd, autóutak, stadionok meg olyan lakásépítés, amit a csok se látott.

Addig is van közös cél: a futóturizmus fejlesztése. Ez lehet az egyik legdinamikusabban fejlődő terület a következő években, amely szemléletet formál, kézzelfogható gazdasági haszna van, ráadásul pozitív külföldi médiavisszhangot generál – csillantotta fel Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Vélhetőleg a most formálódó turisztikai együttműködés jegyében, hiszen ­Tarlós István decemberben még rendeletet módosított volna a fővárosi futóversenyek számának évi hatról háromra csökkentése érdekében.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.