Fürdővízzel a gyerek

A miniszterelnök célja teljesen világos: megszabadulni minden cselekvési korláttól, és végképp megsemmisíteni a potenciális váltópártot (váltópártokat). Ez a két pont valójában egy. Mint Bill Clinton is helyesen látja, Orbán egyszerűen szeretne az idők végezetéig hatalmon maradni. Mivel Nyugat-Európában jellemzően kereszténydemokrata–szociáldemokrata váltógazdaság alakult ki, a kormányfő ellenfele nem a liberális világnézet, amelyet mellesleg magánemberként alighanem ő is követ, legalábbis nem hallottunk róla, hogy eltiltotta volna lányait a bulizástól, és a vasárnap délelőtti misén is jóval ritkábban látták, mint futballmeccsen.

Az igazi ellenfél a szociáldemokrácia, amely ma Magyarországon gyenge és megosztott, nem utolsósorban azért, mert részben önként lemondott természetes szövetségeséről, a szakszervezeti mozgalomról, részint megfosztották tőle. Pedig egyedül a szervezett alkalmazottak tömegeire támaszkodó, világos ideológiai és gazdasági ellenprogramot (jóléti, ugyanakkor demokratikus államot) kínáló szociáldemokrácia lenne veszélyes a rezsimre. Ilyen azonban jelenleg nem látszik, és a 2010 utáni jogi-politikai keretek között nem is egykönnyen tud kialakulni.

Orbán sugallatára hívei az 1990 utáni gazdasági folyamatokkal azonosítják a liberalizmust, ami igazságtalan. A neoliberális gazdaságpolitikát Nyugatról főként az akkori kereszténydemokrata-konzervatív kormányok, így az amerikai neokonok javasolták a frissen demokratizálódott országoknak. Mások – például a világhírű közgazdász, John Kenneth Galbraight – akkor is arra figyelmeztettek, hogy a szocialista-szociáldemokrata vívmányok közül minél többet meg kell őrizni, nem szabad a fürdővízzel a gyereket is kiönteni. A „jólét” igénye örök, a magyar baloldal gyengesége elhúzódó, de nem végtelen.