Fulladozunk

Az első gondolatom az volt: kimegyek, és udvariasan, de határozottan jelzem az illetőnek, legyen szíves valahol máshol kapkodni a levegő után, nekem összesen ha van még másfél órám, amit teljes egészében alvással óhajtok tölteni, éppen eleget güriztem érte. A második az, hogy majd jól beleírom a hotel értékelésébe: valaki szétköhögte a pihenésemet. Hiába, a kialvatlanság rossz tanácsadó.

A sokadik etap után világossá vált, hogy a légcsőhurut gazdája a hotel dolgozóinak egyike, és éppen az általunk összejárkált padlót polírozza fényesre. Elöntött a szégyen. A szerencsétlen nyilvánvalóan nem önszántából fulladozik fekvés és mézes tea helyett, hanem abbéli aggodalmában, hogy egy betegszabadság talán az állásába kerülhet. Vagy mert a táppénz nem elég arra, hogy hó végén enni adjon a gyerekének. Mégis mit mondanék neki? Köszi, hogy kiglancoltad a fürdőmet és kisikáltad a vécét, de most már húzzál haza, mert nem tudok tőled aludni délelőtt tízkor? Panaszoljam be a főnökénél és netán rúgassam ki? Normális vagyok?

A reggeli isteni volt, a szoba makulátlan, a szauna is remek. Ha azt veszem, hogy nálunk tavalyig még szennyvízcsatorna se volt, ezért eső után feljött a szar a vécéből, amikor lehúztuk, valóságos luxus. És akkor most a köhögés miatt reklamáljak, amikor itt enni lehet a vécéülőkéről? Magamra húztam a takarót. Ennyi hát a gondtalanság SZÉP-kártyával megfizetett, fullasztó látszata. Égett az arcom, de nem a napfénytől.