Ahol gyalulnak, ott hullik a forgács. Ezt mondhatta volna akár Orbán Viktor is, de nyugodtan kormánya zászlajára hímeztethetné. Mert tényleg: ahol tízpercenként döntenek valamiben, jobbára előkészítés, konzultáció, józan megfontolás nélkül, kizárólag a pillanatnyi politikai vagy üzleti („nemzeti” üzleti, naná) érdeket nézve, ott nem csoda, hogy becsúszik néhány gikszer.
Itt van például ez a Gábriel arkangyalos-birodalmi sasos monumentum, amely – így képzeljük – egy legfelsőbb szintű brainstormingon pattant ki valamely v. b. t. t. (valóságos belső titkos tanácsos) fejéből, és innen csak egy ugrás volt a sírkövestől megrendelni azokat a csúnya oszlopokat meg a Kormányközeli Szobrász legkedvesebb tanítványától valami dinamikus bronzot.
És jöhetett volna a választás előtti avatás, nemzeti szimbólumképzés máris kipipálva. Ki az ördög gondolta, hogy néhány mitugrász – köztük egy ötvenhatos halálraítélt – még száz nap múlva is azon igyekszik majd, hogy elgáncsolja ezt a jó kis tervet?
