galéria megtekintése

Fordulat

Az írás a Népszabadság
2015. 03. 25. számában
jelent meg.

A szerk.
Népszabadság

Húsz aktív ágyat és egy műtőt ígér Zombor Gábor egészségügyi államtitkár a tapolcai kórháznak, így már gratulálhat is magának a Jobbik tapolcai képviselőjelöltje, aki kampánya középpontjába épp ezt az ügyet állította: lám, meg sem kellett választani ahhoz, hogy teljesítse ígéretét, újra lesz aktív ellátás.

Más kérdés, hogy a kormány ígérete valóban eltéríti-e a tapolcaiakat attól, hogy a helyben népszerű Jobbik jelöltjére szavazzanak a Fideszével szemben, az ottaniak ugyanis egyrészt nem hülyék, másrészt Veszprém sem esik túlságosan távol tőlük. Így ők is értesülhettek arról, hogy az ottani időközi választáson a Fidesz immáron ezredszer hozta szóba a helyi fürdőfejlesztést és a húszemeletes toronyház korszerűsítését, még ha a párt jelöltje azt mondta is, hogy ennek semmi köze a kampányához. A helyiek annyira komolyan vették őt, hogy irgalmatlanul elagyabugyálták.

Zombor Gábor eljárása persze nem csak a szavahihetőség szempontjából lesz érdekes. Arra vonatkozóan is tanulságul szolgál, miként válik el ma a kormányzás és pártpolitika, a pártérdek és a szakpolitika.

 

A válasz magától értetődő: sehogy. Igaz, ha Balog Zoltán szavaiból indulunk ki, nincs is jelentősége, hogy sikerül-e hatástalanítania a kormánynak Tapolcán a Jobbikot. A humánminiszter azt nyilatkozta: „ha tehát összeadjuk a Jobbik eredményeit és a miénket, azt pedig összehasonlítjuk azzal, ami tíz évvel ezelőtt volt, hatalmas változást látunk. Valódi jobboldali fordulatot”.

És valóban: pár éve egy valódi jobboldali ilyet még véletlenül sem mondhatott volna a kiközösítés veszélye nélkül.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.