A nacionalizmus újbóli térnyerését tetézi az orosz világhatalmi politika.
A Fidesz lényegében felszámolta mind a jogállamot, mind a piacgazdaságot, azt az intézményrendszert tehát, amely rendeltetése szerint egyenlő esélyt adott volna mindenkinek a saját teljesítménye alapján a boldogulásra, a gazdasági sikerekre és a tisztességes megélhetésre. A gazdasági siker ma jelentős részben a kormányzókkal ápolt szívélyes, netán készpénzben is kifejezetten bensőséges viszonytól függ. Ebből következően a szegénység egyre növekvő társadalmi probléma, amely simán robbanáshoz vezethet.
Az emberek nem olvasnak választási programokat. Vagy egyáltalán hosszabb szövegeket, újságcikkeket. (Ha a kedves olvasó idáig eljutott, tisztelettel megköszönöm.) Aki tájékozódik, az okostelefonján teszi úgy, hogy a harmadik mondatig meg kell ragadni a figyelmét. A szegénység és a választók többségének „nemesen egyszerű” gondolkodása populizmusra csábít. A populizmus műfajában pedig a Fidesz (jelenleg) verhetetlen. S végül: a választásra jogosultak közel fele nem rendelkezik egyértelmű pártpreferenciával. A választók ekkora része nem talál neki kedves politikai alakulatot, nem vevő sem a Fidesz populista szélkakaskodására, sem az MSZP se hús, se hal megnyilvánulásaira. Alighanem következetes, markáns, elvi alapú politikára vár. Kérdés, adottak-e ehhez a feltételek az MSZP-ben.
Az MSZP progresszivitásából ma lényegében semmi nem látszik. Azok az értékek (jogállam, piacgazdaság), amelyekért reformkommunista elődeik (ha félszívvel is, de) kiálltak és dolgoztak, ma ténylegesen veszélyben vannak, ellentétben a nyolcvanas évekkel, amikor légüres térben vagy az (egyre gyengülő) szovjet ellenkezéssel szemben kellett meghonosítani őket. Egyáltalán nem adott az az intézményrendszer, amelyben egy politikai váltógazdaság normális esetben működik. Az MSZP-nek minden oka megvolna rá, hogy emiatt hangosan tiltakozzék, és akár önálló politikát is építsen arra, hogy a jogállam és a piacgazdaság hiánya ma már az egyes emberek számára is forintban kifejezhető veszteséget és létbizonytalanságot okoz. De még az Alkotmánybíróság tagjainak megválasztásakor, illetve a Fidesz által végül a szélsőjobb segítségével keresztülerőszakolt legutóbbi alkotmánymódosítás előtt sem jutott eszébe senkinek a pártban, hogy a kormánypárttal megegyezést kényszerítsen ki azon az alapon, hogy utóbbi partner lesz a jogállami garanciák (az Alkotmánybíróság hatásköre, az indítványozók köre, választási rendszer stb.) visszaállításában.
Unikális lenne a politikai palettán a még mérhető ellenzéki pártok között egy olyan alakulat, amely az emberi jogi és a gazdasági liberalizmust nyíltan felvállalja. Ez ugyanis nem áll szükségszerűen ellentétben a szociális érzékenységgel. A helyzet az, hogy a gazdasági liberalizmus nagyobb eséllyel teremt szociális biztonságot, mint bármely államközpontú rendszer.
A Brexit és az orosz geopolitikai nyomulás fényében nem árt, ha a választók többségének bizalmára pályázó párt egyértelművé teszi, milyen jövőt képzel el Magyarországnak Európán belül. Támogatja-e az Európai Unió egyre több területre kiterjedő, a nemzeti szuverenitást felülíró szuverenitását, és hajlandó-e Oroszországgal szemben is elvi, az emberi jogok és a jogállamiság tiszteletén nyugvó viszonyt kialakítani.
Az MSZP-nek már most ki kell dolgoznia azokat a jogalkotási lépéseket, amelyek a korrupció lehetőségét intézményesen lecsökkentik.
A szegénység elleni küzdelem komoly szociológiai és közgazdasági munkát követel meg. Az MSZP honlapján e sorok írásakor (június 25-én) elérhető Kelet-Magyarország programvitairata 2013-ból származik, és éppenséggel nem hemzseg a konkrét programpontoktól, inkább tűnik lózungok gyűjteményének. A programnak persze nem az a funkciója, hogy a választó elolvassa. Az viszont igen, hogy egy árnyékminiszter és egy árnyékkormány ennek alapján naponta elöljárhasson a témák felvetésével és alternatív megoldás felkínálásával.
Mindebből következően: ahhoz, hogy egy ellenzéki párt úgy legyen sikeres, hogy később se kelljen szégyenkeznie a történelem ítélőszéke előtt, három dolog szükséges.
Mindenekelőtt azon értékek kijelölése és következetes képviselete, amelyek miatt egyáltalán politizál. Ideológiailag ez ma simán lehet mindannak a tagadása, amit a Fidesz képvisel és tesz. Ugyanilyen fontos a proaktivitás, az elöljárás a témák felvetésében. A politizálás nem merülhet ki a kormánypártok napi cselekvéseit kommentáló sajtótájékoztatókban és közleményekben. Önálló témákat kell felvetni. A közszférában foglalkoztatottak számára a fizetésemelés követelése izzadságszagú pótcselekvés, ami ráadásul kínosan hasonlít a Fidesz-féle rezsicsökkentésre, legalábbis politikai tartalmát tekintve. Aminek a fontosságát pedig nem lehet eleget hangsúlyozni, az a helyszíni mozgósítás. A sajtótájékoztatók tartása nemcsak tartalmilag elégtelen, hanem formailag is. Kevés unalmasabb tudósítás van annál, mint amikor egy politikus sajtótájékoztatót tart, amit időnként az iskolapadszerű bútorokban jegyzetelő újságírók vágóképe szakít meg. Rendezvények kellenek, érdekes előadások, országjárás, ötletek – mindez persze szellemi és anyagi áldozatot kíván.
Molnár Gyula elnökké választása előtt az MSZP-ből nem hallatszottak olyan hangok, amelyek a fentieket számon kérték volna, legfeljebb olyanok, amelyek szerint ami eddig ment, az nem folytatható. De karakteres, következetes, értékelvű politikán alapuló látványos akciók nélkül tök mindegy, ki az MSZP elnöke.
A szerző ügyvéd, közíró
