galéria megtekintése

Fónagy kátyúban

Az írás a Népszabadság
2015. 01. 24. számában
jelent meg.


Kapitány Szabó Attila
Népszabadság

Ha valaki nem tudta volna, három teljes évig dolgozott a kormány a matricás útdíjrendszer januárban élesített átalakításán. Legalábbis Fónagy János legújabb, az egyik kereskedelmi televízió tegnap reggeli műsorában ismertetett értelmezése szerint így történt. Márpedig, ha így, azzal nem egyszerűen az a baj, hogy a fejlesztési tárca államtitkára két héttel ezelőtt a Népszabadságnak adott interjújában ugyanennek a munkának a kezdetére még tavaly késő őszi dátumot jelölt meg.

De legyünk megértők, talán csak arról van szó, hogy a korábbi közlekedési miniszter előző nyilatkozatainál úgy állt mikrofon és kamera elé, hogy nem volt teljesen tisztában minden részlettel. Sokkal kellemetlenebb, hogyha a szaktárca szakpolitikusa a színigazat mondja, mert akkor bizony bele kell törődni: nagy baj van. Hiszen az új közlés azt jelenti, hogy a kormány három év megfeszített munkával készített elő egy olyan változtatást, amelynek amatörizmusa még a kevés haszonélvező autós számára is világos, és ami miatt a miniszterelnök is magyarázkodásra kényszerült, majd három héttel a bevezetése után megalkotói kénytelenek voltak jelentősen módosítani.

De még így sincs rendben. Olyannyira nincs, hogy nemcsak a hivatalból kellemetlenkedő parlamenti ellenzék megmondóemberei, de a kormánypárt országgyűlési képviselői, meghatározó polgármesterei is kifogásolják. Legfeljebb az utóbbiak a pártfegyelem jegyében a kormány módosításai után most már csak zárt ajtók mögött duzzognak, és a nyilvánosságot átadják ellenzéki kollégáiknak. Mindenki maga döntheti el, hogy melyik változatot tekinti hihetőnek. Azt, amely szerint a kormány az idei költségvetés tervezetén tátongó tízmilliárdos lyukak láttán novemberben húzta ki az útdíjrendszer kiterjesztésének szerencsétlen lapját.

 

Utolsó kétségbeesésében pedig még karácsonykor is díjas utak térképét rajzoltatta, hogy december 30-án legalább az összetákolt rendelet megjelenhessen. Avagy az a hiteles, hogy a kormány olyan gyengén áll közlekedéshez értő, véleményt nyilvánítani merő szakemberekben, hogy három év alatt csak egy tarthatatlan terv kidolgozására futotta. Olyanra, amelyben az igazságosság jegyében a világon mindenütt díjmentes, a városi utak tehermentesítésére épített sztrádákat tesznek fizetőssé. Olyanra, amelyben egy hídra mindjárt kétszeres fizetést is előírnak.

Olyanra, amelybe belefér, hogy egy ország fővárosának nemzetközi repülőterére csak díjfizetés ellenében lehessen kijutni. Olyanra, amely annyira kiforrott, hogy ha kell, húsz nappal bevezetése után engednek belőle. Lehetne még sorolni a hozzá nem értés jeleit, de alighanem ennyi is elég, hogy mindenki megítélhesse, mit hisz el. Az eredmény azonban így is, úgy is ugyanaz: a kormány csúnyán leszerepelt. Amelynek következményeit megint a köz fizeti. Azok, akik Fónagy János szerint kizárólag azért vettek sztrádamatricát januárban, mert tetszik nekik az eddig díjmentesen használható utakra is kiterjesztett rendszer, és nem azért, mert kötelező.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.