A miniszterelnök nem hajlandó felfigyelni arra, hogy a mennyiség átcsapott mennyiségbe (sic!). Lehet, hogy az emberek nem vevők a szofisztikáltan előadott, vagy a túl bonyolult történetekre, de a botrányok puszta mennyisége is elég néha ahhoz, hogy át se akarjanak látni a szitán – inkább eldobják. Úgy érzékelik, hogy egy elszabadult horda dübörög előttük, és dühödten legyintenek rájuk.
Veszprémet nem hatotta meg az ígért uszoda, Tapolcán pedig a Fidesz tálcán hozta volna a kórházberuházást, amiért a Jobbik jelöltje csak ágálni tudott – mégis az utóbbi nyert. Konstatálni kéne, hogy nem lehet mindent pénzen megvenni, ahogy a médiumok primitív birtokbavételével sem intézhető el semmi. Az ősz óta tartó folyamatos kudarc nehezen térítheti le útjáról a Fideszt, mert ettől az, ami.
Lehet sasszézni, pörögni vagy mimikrit játszani, ott már tart azonban a kiábrándultak bővülő köre, hogy nem ül föl illuzionista mutatványoknak, meghökkentő fordulatokkal telehintett beszédeknek. A kormányzat talán elkerülne néhány zátonyt azzal, ha beáldozná valamelyik történet politikai kulcsfiguráját, de ez Orbánnak nem szokása. Különben is: okkal félhet a dominóeffektustól, s attól, hogy az amúgy is máladózó összetartásnak is búcsút inthetne.
