galéria megtekintése

Fogyókúra

Az írás a Népszabadság
2015. 03. 21. számában
jelent meg.

A szerk.
Népszabadság

Azt mondja az emberi erőforrások minisztere, hogy túl sok a kövér ember Magyarországon, és a kóros elhízás visszaszorítására kollektív összefogásra van szükség. Fogyjunk alapszervezetekben? Szerinte a lakosság kétharmada túlsúlyos, és a fogyáshoz lelki átalakulásra van szükség. A gondolatmenetbe a korábban református lelkészként szolgáló Balog Zoltán nagyböjti motívumokat is beleszőtt – kevéssé autentikusan, mivel a reformátusok a szó „katolikus” értelmében nem böjtölnek.

Miniszteri értelemben igen: fogyasszunk (vásároljunk) kevesebbet, mert az a lelkünknek és a testünknek is jó. Két hírünk is van Balog számára. Egyrészt négymillióan kényszerülnek tartósan arra, hogy „kevesebbet fogyasszanak”, és minden negyedik létminimum alatt élő ember 2010 óta csúszott a mélyszegénységbe.

Másrészt a túlsúlyosak aránya 2008-tól máig nem változott, 54 százaléknyian vannak (ez persze a Fidesz nyelvén bizonyítottan kétharmadot jelent). A miniszter pontosan tudja: nem sok olyan népegészségügyi mutató van, amelyik – relatíve – ennyire kedvezően alakul.

 

Már csak az a kérdés, kit állíthatnánk példaképül. Az állami média nyilván örömmel tartana tematikus hetet a fogyás érdekében, csak hitelességük lenne épp annyi, mint a közszolgálatiság kérdésében. Az MTVA ugyanis csak hízik és hízik, túlsúlyától – ahogy látni – már mozogni sem tud. Balog küldhetné az állami hírtévét is fogyókúrára. A pénzéből futna az egészséges iskolai étkeztetés garantálására.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.