Történt, hogy a fürdőszobában szivárgott a nyomócső, átáztak a falak, így negyedórás villámlátogatást tett zuglói ingatlanomban a biztosító embere és a közös képviselet műszaki ügyintézője. Míg a kárfelmérő buzgón dolgozott, az alacsony, tar, bokszoló orrú férfiember vélhetőleg fitneszben megfáradt tagjait a konyhaszéken pihentette.
Csak ülök és mesélek-jelleggel elpanaszolta, hány helyen járt aznap, a kibontott falnál nagyobb érdeklődést mutatva a mikró tetejéről leemelt naptár, egy Pittmann Zsófi-metszet és a hűtőmágnesek iránt.
A tegezésen túl egyéb módon is tanúságát adta annak, hogy otthon érzi magát. Mikor szűkszavú férfitársa halló- és látótávolságon kívül volt, hozzáért a karomhoz, meg-megsimogatott. A helyreállítási munkálatokról fojtott hangon úgy beszélt, mint a hadititkokról, bár a LED-es lámpák szakszerű elfordításával magam világítottam rá arra, hogy az elé táruló két cső közül melyik okozta a problémát. A jegyzőkönyv aláírásán kívül tennivalója nem akadt, ám a kárszakértő távozása után a lakásban maradt, mondván, volna még megbeszélnivalónk. Mivel nem volt, kis idő múlva kézfogással búcsúztunk. Eztán a penetráns parfümfelhőjével beszagosított előszobában hirtelen átölelt, hevesen megszorongatott, fülembe sugdosva, hogy minden rendben lesz, nyugodjak meg. Ő ezért van. Tekintete akár a bagzó macskáé.
