galéria megtekintése

Feszegetik a határokat

1 komment


Varga G. Gábor

Felesleges Huxitról fantáziálni, hiszen egyértelmű, hogy a politikai vezetésünk hisz az unió értékeiben, européer attitűdjüket pedig csak erősíti, hogy tökélyre fejlesztették a mutyi határokon átívelő receptjét. Nézzük rögtön Andyt, a hollywoodi világpolgárt, aki nemcsak azzal szerettette meg magát a magyar filmszakma embereivel, hogy sikerei csúcsán is rendre büszkélkedett magyarságával, hanem azzal is, hogy sikereit hátrahagyva meg sem állt Magyarországig és önzetlenül vállalt itt küldetést. Aki más motivációkat sejt a háttérben, annak saját lelkiismeretével kell elszámolnia. Még a nevét is visszamagyarosította. Az üzletember persze kihasznál minden kedvezményt, amit biztosítanak neki a szabályok, akár többet is, kivált, ha adóoptimalizálásról van szó – ebben nemzetközi szinten is elismert gyakorlata van.

Nem kell tehát csodálkozni, ha Vajna, miután szerződtette tévéjéhez a Belgiumban tanult ­gurut vezérigazgatónak, meglépte, amit az a konkurenciánál eszelt ki, azaz hogy más állam hatóságainak felügyelete alá rendeli a csatornákat. S csak kevesen emlékeznek arra, hogy médiajogászok mire figyelmeztettek akkor, amikor az előző Fidesz-ciklus elején összefabrikálták az új médiatörvényt. Arra, hogy nem sikerült normalizálni a szabályozást, s továbbra is arra sarkallják a tévék tulajdonosait, hogy vigyék külföldre a csatornákat, ott adózzanak. Amitől a médiajogászok tartottak, a kormányt kicsit sem zavarta, hiszen vegzálhatták az RTL-t és annak ma már épp Andynél dolgozó főnökét. Aztán sanyargathatták a TV2-t is, hiszen amikor két éve az akkori tulajdonosok megpendítették, hogy brit rezidens lesz a csatorna, a Rogán Antal embereiként bemutatkozó hírvivők az állami hirdetések teljes elvételével fenyegették meg őket, nem is annyira burkoltan.

Mára a fiúk belátták: meg tudnak barátkozni azzal, ha üzletember barátjuk nem fizeti be azt a pár százmillió forintot a magyar költségvetésbe. Az a kormány ilyen engedékeny, amelynek ma is regnáló pénzügyminisztere, jegybankelnöke néhány éve még azt hangoztatta – amikor bankokat, kereskedelmi láncokat és távközlési cégeket sarcoltak – hogy Magyarországon minden vállalatnak ki kell vennie a részét a közteherviselésből. Andy Vajna eseté­ben még üdvözlik is a rendkívül européer megoldást, így legalább kevesebb munka lesz azzal, hogy újabb területeken spóroljanak neki. Emlékezzünk csak vissza, mennyi kellemetlenség kísérte, amikor a kaszinókoncessziók kiosztásakor és a milliárdos adókedvezmények törvénybe iktatásakor takarékoskodott a barátoknak a kormány. Ha van erre egyszerűbb megoldás, miért ne támogatnák?

 

Vannak szigorú törvényeink, de aki megteheti, csendben kivonja magát a hatályuk alól – így szól ez a recept, s amíg ez igaz, addig a Nemzeti Együttműködés Világpolgár Rendszerében senkinek eszébe sem fog jutni kilépni az unióból. Ők így feszegetik a határokat. Andy Vajna esetében üdvözlik az européer megoldást, mert így kevesebb munka lesz azzal, hogy spóroljanak neki.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.