galéria megtekintése

Ferenc zöldlevele

Az írás a Népszabadság
2015. 06. 20. számában
jelent meg.


Hargitai Miklós
Népszabadság

A szabadkőművességről, „a szocialisták, kommunisták és nihilisták modern eretnekségéről”, az összes mesterséges fogamzásgátló módszer erkölcstelenségéről – egyebek között ezekről tartotta fontosnak korábban enciklikát, azaz a pásztorokhoz és a nyájhoz szóló körlevelet kiadni a pápai tanítóhivatal.

A felsorolással a legkevésbé sem azt kívánnánk sugallni, hogy az enciklikák a nem hívők számára mérsékelt jelentőségűek lennének (különösen nekünk, magyaroknak: az apostoli megnyilatkozások sorában a magyarság sorsát érintő levelek kifejezetten felülreprezentáltak; egyedül az ’56-os forradalom három enciklikát inspirált, de külön körlevél született a honfoglalás ezeréves évfordulójáról is).

Éppen ellenkezőleg: a katolikus egyházfők a fennmaradt iratokban szinte mindig az egyház által aktuálisan a legfontosabbnak ítélt problémákkal foglalkoztak – egy olyan országból, ahol a kormány értelmes ki- és bevándorlás-politika megalkotása helyett éppen kerítés építésre fordítja a szűkös állami erőforrásokat, milyen alapon kritizálhatnánk, hogy nem mindig sikerült eltalálni, mi számít igazán fontosnak? –, és olykor valóban a világ sorsát formálni képes útmutatásokat alkottak.

 

A szex humán funkciói ugyan a kisebb-nagyobb kilengésekkel kétezer éve konzekvens keresztény álláspont ellenére sem szorítkoznak a fajfenntartásra (vö.: „elítélendő minden olyan cselekedet, mely akár a nemi aktus előtt, akár közben, akár természetes következményeinek kifejlődése során azt szándékolja, hogy a fogamzást lehetetlenné tegye” – idézet az 1968-as, vagyis a szexuális forradalom idején született Humanae vitae-ből), de hogy például a szociális enciklikáknak szerepük volt a munkásosztály fölemelésében és a jóléti gazdaságok filozófiájának kialakulásában, azt munkásmozgalmi körökben sem nagyon szokták vitatni.

A saját magát az első katolikus természetvédőről, Assisi Szent Ferencről elnevező Ferenc pápa második körlevele, a környezet- és klímavédelmi megfontolásokból íródott Laudatio sii (Áldott légy!) biztosan nem a felejtős kategóriába fog tartozni: ha lesz még akkor élet a földön, ezer év múlva visszaolvasva sem lesz megmosolyogtató.

Lehet persze értetlenkedni azon, miért kellett a Szentszéknek ennyi idő a környezeti krízis fölismeréséhez – mint fentebb jeleztük, a testi örömszerzésben bekövetkezett paradigmaváltásra valamivel gyorsabban reagált –, de egyrészt a környezetért viselt felelősség búvópatakként eddig is fel-felbukkant az enciklikákban (a 2009-es Caritas in veritate előremutató módon ír arról, hogy a jelenbeli környezethasználatnak a következő generációk igényeit is figyelembe kell vennie), másrészt az öröklét perspektívájából szemlélve biztosan nehezebb megítélni, hogy mikor van korán, későn vagy időben.

Azzal a gondolattal száz év múlva is nehéz lesz vitatkozni, hogy a bolygó ökológiai egyensúlyának felborulása a sérülékenyebb társadalmi csoportokat sújtja a legkeményebben, és hogy a környezeti problémákat csak a szegénység felszámolásával együtt lehet hatékonyan enyhíteni. Ha ez válna azzá a közös minimummá, amelyben legalább a világ összes keresztény gyökerű kultúrája egyetért, Ferenc máris megszolgálná vele a szentté avatását.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.