Először is az európai életmód megőrzése. Az egymással egyre szorosabban összekapcsolódó részekből álló világban, ahol más kontinensek országai és régiói feltartóztathatatlanul előretörnek, egyesítenünk kell erőinket. A világgazdaság teljesítményén és a világ lakosságán belül ugyanis csökken Európa és a benne élő nemzetek aránya. Aki emiatt úgy véli, hogy eljött a nemzetállamok ideje, elveszítette a realitásérzékét. Lehet, hogy nem örülünk a világtendenciáknak, de nem kerülhetjük meg őket, és közösen a magunk javára is fordíthatjuk őket. Míg önmagában egyetlen – mégoly befolyásos – tagállam sem képes érdekeket és értékeket érvényesíteni, együtt képesek lehetünk rá, hogy mi is alakítsuk a hatalmak versengésének a játékszabályait.
Nekünk, európaiaknak tehát érdemes összetartanunk, mivel a demokráciára, a jogállamiságra, a szolidaritásra és az emberi jogokra épülő európai társadalmi modellünk a tét. Nálunk vannak állampolgári jogok, létezik a sajtószabadság és a sztrájkjog, és nincs kínzás, gyermekmunka, halálbüntetés. Gazdasági erőnk forrása a közös belső piac, és ezt a magunkénak tudva biztosíthatjuk és építhetjük a jövő számára az értékalapú európai gazdasági rendet.
A második nagy kihívás a biztonság és a béke biztosítása. Ha mi, európaiak együtt lépünk fel, sok mindent el tudunk érni. Ezt az Iránnal kötött atommegállapodással vagy a párizsi éghajlatvédelmi megállapodással is bizonyítottuk. E példáknak ösztönzésül kellene szolgálniuk arra, hogy európaiakként a globális színtéren együttesen cselekedjünk és nagyobb felelősséget vállaljunk. Mert a világ egyre áttekinthetetlenebb, egyesek szerint egyre veszélyesebb. Az Egyesült Államok egyre jobban visszafogja nemzetközi szerepvállalását, Oroszország egyre agresszívebben lép fel, Kína pedig növeli kelet-ázsiai befolyását. Közvetlen szomszédságunkban konfliktusok és háborúk zajlanak: Szíriában naponta halnak meg emberek, és a kelet-ukrajnai helyzet továbbra is aggasztó. A brüsszeli és lahore-i, az isztambuli és párizsi merényletek fájdalmasan emlékeztettek bennünket arra, hogy az iszlám terrorizmus globális fenyegetést jelent. Ebben a világhelyzetben nem engedhetjük meg magunknak, hogy erőinket nemzeti hivalkodásra pazaroljuk. Közös hangon kell megszólalnunk, befolyásunkat csak így tudjuk megsokszorozni.
A harmadik kihívás a migráció kezelése. Jelenleg több ember menekül háborúk, konfliktusok és üldöztetés elől, mint a második világháború óta bármikor. Férfiak, nők és gyermekek érkeznek hozzánk – az Iszlám Állam brutalitásával és Aszad hordóbombáival szemben védelmet keresve. Ez akkora probléma, amelyet önállóan egyetlen tagállam sem képes megoldani – együtt, több mint 500 millió ember földrészeként azonban osztozhatunk ezen a felelősségen.
Ferenc pápa leszboszi látogatása több volt gesztusnál. Tizenkét szír menekültet fogadott be, s ezáltal konkrétabban és szolidárisabban cselekedett, mint sok uniós tagállam. A pápa ezzel bennünket is cselekvésre szólít fel. Nem szabad, hogy a szolidaritás és a felebaráti szeretet üres szólam maradjon. Ezek az értékek csak akkor érnek valamit, ha azoknak megfelelően is élünk. Miként az a több tízezer önkéntes, aki nap mint nap minden erejével, sőt akár erején felül is segít abban, hogy a terror, a háború és az erőszak elől menekülőknek menedéket nyújtson. Élelemmel látják el őket, gondoskodnak róluk, hogy legyen mit felvenniük, és részt vesznek a gyermekek oktatásában, hogy jövőt biztosítsanak számukra. Ezek az önkéntesek a menekültek és a világ számára megmutatják Európa emberi arcát.
Ez a politika feladata is, legkivált egy olyan kontinensen, amelynek történelmében túl sok volt a kerítés, a fal, az árok és a határ. Vívmányaink közé tartozik, hogy ezeket a béke és a jólét érdekében le tudtuk gyűrni. Mindannyiunk javát szolgálja például, hogy határokon szabadon áthaladva utazhatunk, vásárolhatunk.
Ferenc pápa úgy véli, sokra vagyunk képesek. Azt várja el tőlünk, hogy jobban kihasználjuk lehetőségeinket. Mert azzal, hogy európai módon együttműködtünk, és hidakat építettünk az emberek és az országok között, a kontinens kettészakadtságán már sikerült felülkerekednünk. Erre a képességünkre pedig a jelenlegi sokrétű válságban nagyobb szükségünk lehet, mint valaha. A cselekvés feltételei talán jobbak is, mint gondolnánk. A pápa mindenesetre sok bátorságot önt belénk, amikor azt mondja: „a nehézségek az egység erős ösztönzőivé válhatnak". Legfőbb ideje, hogy mi, európaiak előlépjünk, és kiálljunk közös Európánkért.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke
Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke
