Ferenc pápa értésre adta, hogy a szegénység felszámolásának követelménye a Szentírásból fakad, hiszen Isten egyenlőnek teremtette az embereket. Most akkor „világnemzet” vagy szegény ember? – merült fel a kérdés a honi hatalom ideológiai berkeiben, s az a válasz született, hogy nem kell foglalkozni a pápával, hanem megy tovább az eddigi úton. Erre utal, hogy Áder János köztársasági elnök újévi üzenetében „életörömmel megélt hazaszeretetre” buzdította nemzetét, és patriotizmussal próbálta elterelni a figyelmet a szomorú valóságról: hogy milliók étke a főtt krumpli és a zsíros kenyér. Kérdésesnek tűnik, vajon sikerül-e meggyőzni honfitársaink népes seregét, hogy a hazával kell törődnie, nem pedig a hasával, s korgó gyomrú gyermekének is hasonló jókat kívánjon. S most még jön a pápa is, és számon kéri a javak igazságos elosztását! Kevéssel a választás előtt.
Amikor a magyar katolikus egyház hierarchiájának sincs semmi baja azzal, amit csinálunk – zsörtölődhetnek odafenn. Nem marad más hátra, mint élni a jól bevált cenzúrával, agyonhallgatni a pápa iránymutatását, úgy tenni, mintha nem is létezne. Extra Hungariam non est vita, ha pedig mégis volna, akkor az – ugyebár – nem követhető. Így fordulhat elő, hogy miközben a pontifex maximus olyan „új, láthatatlan zsarnokság” kialakulásának veszélyére figyelmezteti a hatalmat gyakorlókat, amely egyoldalú, kíméletlen törvényeket és szabályokat kényszerít a társadalomra, a keresztény értékekre hivatkozó honi elit szemrebbenés nélkül kilakoltatja otthonából a mindkét lábára amputált Emma nénit, Faragó Emőkéék tízgyermekes és Farkas Józsefék nyolcgyermekes családját, a 93 éves Panni nénit, és hagyja elárverezni Judit feje fölül a lakást szülés előtt egy hónappal anélkül, hogy gondoskodna másik hajlékról. A humanizmus és a szolidaritás effajta felfogása késztethette kereszténydemokratáinkat arra, hogy megfosszák nyugdíjjogosultságuktól a korhatár előtti rokkantakat, ellátmányként éhbért lökjenek oda nekik, azt is feltételekkel, és fűt-fát ígérgessenek a százezrével elszegényedő devizahiteleseknek anélkül, hogy megakadályoznák tönkretételüket. „Valljuk, hogy az emberi lét alapja az emberi méltóság” – írták ők maguk az alaptörvény Nemzeti hitvallás fejezetébe, hogy azután hagyják, hogy tízezrek otthonában kikapcsolják a gázt és a villanyt, mert nincs miből fizetni a számlát. Vajon mit jelent ezeknek az embereknek a rezsicsökkentés? „Nem számít hírnek, ha valaki megfagy, de ha a tőzsde két pontot zuhan, az hír” – veti oda a pápa, mintha regnáló kormányunkhoz és „közszolgálati” médiájához szólna, mely ugyanúgy hallgat tavaly ősz óta halálra fagyott 117 honfitársunkról, mint hallgatott arról a háromszázról, aki a múlt télen szenvedett fagyhalált.
A pápa már-már marxista terminológiát használ, amikor a Evangelii gaudiumban így ír: Ma már nemcsak kizsákmányolásról és elnyomásról lehet beszélni, hanem olyan fajta társadalmi kirekesztésről is, amely egyenesen hulladéknak és szemétnek tekinti a szegényt. (Mintha csak Lázár Jánoshoz címezte volna szavait, aki szerint „akinek nincs semmije, az annyit is ér”.) Majd így folytatja: Minden a versenyről és az erősebb törvényéről szól, az erősebb felfalja a gyengébbet, az erősebb törvénye miatt a lakosság nagy tömegei kirekesztődnek a társadalmi együttélésből, és a társadalom mezsgyéjén kötnek ki.
Az adósság és a kamatszolgáltatás országokat térít el a gazdaság járható útjáról, polgárait pedig megfosztja a valós vásárlóerőtől. Mindezt korrupció és adócsalás tetézi. Nem ismer határt a hatalomvágy és a birtoklási vágy. A pénznek szolgálnia kell az életet, nem uralkodnia felette – vallja. Olyan kóros elváltozásokra hívja fel a figyelmet, amelyek hazánkra is jellemzőek: a félelemre és a kétségbeesésre, a közönyre, az életöröm elapadására, az egymás iránti tisztelet megfogyatkozására és az erőszak terjedésére. Mindezt a társadalmi igazságtalansággal hozza kapcsolatba, hiszen – mint írja – az embereknek harcolniuk kell az életért, még az olyan életért is, amely aligha méltó az emberhez.
Ferenc pápa személyes meggyőződését sem rejti véka alá, midőn így ír: Csak naiv ember bízhat abban, hogy a fennálló gazdasági rendszer talpra áll, és megoldja majd a gondokat. „Hiú ábránd jóságot remélni azoktól, akik a gazdasági hatalmat birtokolják, vagy azoktól a mechanizmusoktól, amelyekre az uralkodó gazdasági rend épül” – írja. Ha ez így megy tovább, a Horthy-korszakot visszasíró, a náci megszállásnak előbb-utóbb emlékművet állító magyar keresztény kurzusnak hovatovább nem marad más választása, mint eretnekké nyilvánítani a pápát. Nem maradna magára, hiszen máris akadnak, akik nem tudnak napirendre térni a pápa „marxista elhajlása” felett, és a katekézis felforgatásaként élik meg Ferenc új társadalometikai alapvetéseit. No de milyen előnye származna a jobboldalnak a konfrontálásból? Hiszen Mária országában nem a Fidesz és a KDNP a hit forrása, hanem Krisztus önfeláldozása a szegényekért és a rászorulókért. Marad hát az agyonhallgatás. Annál is inkább, mivel Ferenc pápa naptárjába vette, hogy Magyarországra látogat. Tény, hogy miközben kormányunk újabb és újabb hadjáratokat hirdet az ő keresztényi értékrendjével össze nem egyeztethető nézetek és követőik, köztük a marxisták ellen, Ferenc pápa sokatmondóan kijelenti: „Életem során sok olyan marxistával találkoztam, aki nagyon jó ember volt.” Értsd: távol áll tőle a marxizmus, de megkerülhetetlen a kérdés, melyet Marx felvet. Ezért Ferenc nem azoknak az egyházi köröknek az oldalára áll, akik száműzni szeretnék a történelemből A tőke tudósát, hanem megértően viszonyul a felszabadítási teológiához, mely Marx tanait ötvözte a keresztény népi törekvésekkel.
Ferenc gyors lépésekkel távolodik elődje, Ratzinger konzervatív nézeteitől, aki a Hittani Kongregáció bíboros elnökeként nemcsak elítélte a felszabadítási teológiát, hanem meg is hurcolta legfőbb hirdetőjét, a ferences rendi Leonardo Boff atyát. Tempora mutantur. S hogy mennyire, mutatja véleménye az azonos neműek szerelméről. Ő az első pápa, aki nem ítéli el, hanem megértő vele szemben. Világnemzetünk alaptörvényének emberi jogokban oly jártas, széles látókörű szerzői elborzadva hallhatták, hogyan vélekedik a pápa a Rio de Janeiróból Róma felé repülő gép fedélzetén: „Ha valaki meleg, és az Urat keresi, ki vagyok én ahhoz, hogy ítéletet mondjak róla? Mindannyian a testvéreink. Az elveszetteknek segíteni kell.” Tiszta szerencse, hogy ez az ember a XXI. században lett pápa, nem pedig az inkvizíció korában, hiszen máglyára küldték volna! Annál nagyobb szerencsétlenség, hogy honi keresztény politikai elitünk még mindig laposnak hiszi a Földet. Ferenc pápa most beleköpött Grál-lovagjaink levesébe. A retorzió érte silentium és cenzúra. Mint mindig. De vajon hogyan viszonyulna Ferenc nagy ívű útmutatásához a nem keresztény magyar ellenzék, ha kormányra kerülne? Hiszen társadalmi elemzésében náluk is jóval előbbre tart Ferenc pápa! Elég arra az egyetlen mondatára gondolni, ami így szól: „Ez a gazdaság öl.”
***
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
