Fényláncok

Nos, a lavinát végül sem a skótok, sem a katalánok nem indították el. Bár Skóciában egy ideig úgy tűnt, hogy felülkerekednek azok, akik a szívükre hallgatnak (és az elszakadást választják), a végén győzött a józan ész, és maradt minden, ahogy van. A katalánokat már jobban elsodorták az érzelmek, és a legtöbben elhitték, hogy a Spanyolországnál sokkal kisebb, de szabad (miért, most milyen?!) Katalónia egyedül is megáll a lábán. Ott ellenben a madridi kormány zárta rövidre a dolgot, és az alkotmánybírósággal mondatta ki, hogy a népszavazás illegális, tehát érvénytelen, felejtsék el.

Ám tényleg marad a kérdés: vevők-e a nagyobb függetlenségre az európaiak? Persze, hogy sokan sok helyen áhítoznak az önállóságra (Európán kívül is, lásd a francia ajkú kanadaiak lakta Québec tartományt), csakhogy a színes álmok után mindig érdemes végiggondolni a kemény valóságot is.

Rendben, intsünk búcsút egymásnak, de mi lesz az államadóssággal? Hogyan lehet kettévágni a hadsereget vagy éppen az egészségügyi rendszert? Ha a „teljes” ország az EU tagja, mi lesz a különváló tartománnyal? (A skótok esetében ez utóbbi kérdésre kijózanító választ adtak Brüsszelből: semmi nem lesz, tessék újra jelentkezni és végigcsinálni az egész csatlakozási folyamatot. Uniós illetékesek még azt is meglebegtették, hogy egy független Katalónia EU-felvételi kérelmét garantáltan megvétózná Spanyolország. Kell ez nekik...?)

S azért az sem mindegy, hányan áhítoznak a nehezen kivívható önállóságra. Miután – a spanyol kormány tiltása miatt – a katalánok nem népszavazást, csak konzultációt rendeztek, hivatalos részvételi arányról sem beszélhetünk, de az El País napilap becslése szerint a szavazásra jogosultaknak csak mintegy harmada járult az urnákhoz. A kétharmaduk otthon maradt. A lampionok helyett a kiszámítható hétköznapokra voksoltak.