Utólag az is világos, hogy a magyar kormány eltaktikázta magát. Túl nagy várakozást keltett, túl nagy tétet tett erre a látogatásra. Nem vált be a „háromórás négyszemközti” tárgyalásról szóló előzetes szivárogtatás – a vendég ennek kevesebb mint a felét szentelte Orbánnak, ami nem szokatlan, legfeljebb a magyar blöff miatt kínos volt.
A miniszterelnök múlt heti, a diplomáciai tárgyalások mibenlétéről szóló rádiós eszmefuttatása is új fényben tűnik fel most, hogy kiderült, az ilyen megbeszélésektől sem idegen némi bírálat megfogalmazása. Végül az a kormányzati sejtetés sem igazolódott, hogy minden problémás kérdést sikerült volna előre rendezni, „csupán” az Oroszország ellen bevezetett szankciók ügyében lehet nézetkülönbség.
Valami nem stimmelt Merkel és Orbán között, sajtóértekezletükön nem volt barátságos a légkör. Akadt megfigyelő, aki azt is megjegyezte, hogy a kancellár asszony csak „kollégaként” említette vendéglátóját, pedig mondhatott volna „barátot” is. Egyes beszámolók szerint a legélesebb, bár nem kizárólagos konfliktus valóban az Oroszország elleni szankciók körül alakult ki. Angela Merkel nem utolsósorban azért jött, hogy bebiztosítsa az uniós egységet. És ezt most már aligha fenyegeti Budapest külön utas politikája.
Ez az egyik fele volt küldetésének, de a többit illetően is jelentős haszonnal távoztak. Sikerült megoldaniuk az RTL Klubot sújtó reklámadó ügyét, a paksi beruházásba bevonják a Siemenst, és más német cégek is jó lehetőségekhez juthatnak Magyarországon. És még a magyar külpolitikáról mondják irányítói, hogy a gazdasági érdekek vezérlik...
Orbán Viktor a látogatás előtt feltételezte, hogy Európát és benne Németországot több választja el az Egyesült Államoktól, mint Oroszországtól. Remélhetően ez a tévhite mára eloszlott. Az persze igaz, hogy Vlagyimir Putyin nem fogja felvonni a szemöldökét az „illiberális demokrácia” kifejezés hallatán.
