Elmegyek, megnézem, hogyan áll a magyar–lengyel barátság. Valami ilyesmit mondott Orbán Viktor, mielőtt a múlt héten átugrott Varsóba. Szívesen meghallgatnám magánemberként, hogy miként látja a helyzetet. Az ugyanis nem olyan egyszerű. Orbán csütörtökön a történelmi barátság lengyel értelmezéséből kapott egy rövid előadást Ewa Kopacztól.
A miniszterelnöknő azt fejtegette, hogy ezt a kapcsolatot az oroszokkal szembeni közös küzdelem edzette erősre, s a szovjet elnyomás elleni fellépés tette tartóssá. Orbán egy ravasz mondattal válaszolt, amely szerint a magyarok (Horthy rendszere) a németek (nácik) szövetségeseiként is képesek voltak segíteni a lengyeleknek. Mind a két mondat a romantikus és haszonelvű történelemértelmezés körébe sorolható. Pár éve délkelet-lengyelországi turistaúton tapasztaltam, mennyi rossz emlékeket őriznek az ottaniak II. Rákóczi György katonáinak pusztításairól 1657-ből. Szóval a helyzet nem volt mindig csodaszép.
Mégis a jó emlékek sokasodtak meg. A romantikus irodalom és a romantikus történetoktatás megerősítette: a lengyel–magyar két jó barát versike által sugallt képet. Orbán igazat mondott: a második világháború éveiben sok tízezer lengyel menekülhetett Magyarországra, s innen tovább. Ez bevésődött a lengyel tudatba. A segítségre hálával válaszoltak, amit a hatvanas évektől a turistatömegek is tapasztalhattak. A lengyel társadalom 1956-ban segélyekkel, véradással akarta meghálálni a magyaroknak, amit tettek.
