Elég egy meggondolatlan mozdulat. Vagy gyanúsan közlekedni. Túl lassan vagy éppen túl gyorsan. St. Louis egyik külvárosában, Fergusonban Mike Brown az út közepén ment, amikor szembetalálkozott a rendőrjárőrrel. Hogy pontosan mi történt, azt tíz nappal a tragikus eset után sem tudni. Azt viszont igen, hogy a nagydarab fekete fiúra a fehér rendőrjárőr hat lövést adott le, ebből kettő a fején találta el a tizennyolc éves Brownt. A rendőrjárőr nem tudta, hogy a lelőtt fiú korábban fizetés nélkül távozott egy doboz szivarral, úgy, hogy közben – a bolti kamera tanúsága szerint – jókorákat taszított a tulajdonoson.
Mike Brown halálából nemzeti ügy lett az Egyesült Államokban. És szimbólum, a rendőri brutalitás újabb jelképe. Azé, hogy Fergusonban hiába élnek többségben az afro-amerikaiak, a hatalom alapvetően a fehérek kezében van. Fehér a polgármester, fehér többségű az iskolákat felügyelő testület. A több mint ötvenfős helyi rendőrségnél pedig mindössze három fekete szolgál. Amerikának ugyan fekete elnöke van, lenn Délen, és persze nem csak ott, az előítéletek tovább élnek. A fekete továbbra is veszélyes (bőr)szín.
Fergusonban immár a nemzeti gárdát vetik be, hogy megfékezzék a zavargásokat, a fosztogatásokat. Amikor 1963 nyarán egy másik déli államban a nemzeti gárdát vezényelték ki, a katonáknak a köpködő, szitkozódó fehér csőcseléket visszatartva kellett biztosítaniuk, hogy két afroamerikai diák tanulhasson az Alabamai Egyetemen. Jó ötven éve a szegregáció, az embereket a bőrük színe alapján megkülönböztető gondolkodás ellen kellett fellépnie a fehérekből álló katonai egységeknek. Most törő-zúzó fekete fiatalokkal néznek farkasszemet a különböző etnikumokat, fehéreket, feketéket, latinókat felvonultató alakulatok.
