Fekete keresztelő

Teljesen reménytelen és nevetséges próbálkozás kimagyarázni, hogy A velencei kalmár nem antiszemita, a Varázsfuvola nem nőellenes és Petőfi sem mocskolja a szomszéd népeket, midőn gaz csordának nevezi a németet, tótot, rácot, horvátot és oláht. Amilyen abszurd lenne Petőfi versében átírni a románok érzékenységére való tekintettel románra az oláht, annyira abszurd a régi képeknek új nevet adni. A közérdek éppen a történelmietlen látásmód áttörése lenne, nem pedig a kiszolgálása.

Kettő: az alkotó adta cím a mű része. Annak megváltoztatása a mű megváltoztatása. Egyrészt hamisítás, másrészt a művészi szabadság megsértése. És ez a jelenre is érvényes. (Még inkább, hiszen a cím súlya a mai képzőművészetben nagyobb.) Ha egy mai alkotás sérti joggal mások érzékenységét, akkor is tilos megváltoztatni, tilos betiltani, mert a szólás és az alkotás szabadsága szent. Viszont a magánszemélyek és civil, polgári intézmények szabadsága is szent, hogy úgy viszonyuljanak hozzájuk, ahogy akarnak.

Három: Mindent, ami fontos, le lehet járatni túlértelmezéssel. A korrekt beszédmód halálosan fontos, mert a legszorosabban összefügg a korrekt cselekvéssel. Az ellenkezője pedig az ellenkezőjével. Ahol úgy nevezik meg embertársaink különböző csoport­jait, ahogy az nekik fáj, ahogy az megbélyegzettséget, alárendeltséget jelez, ott diszkriminálnak, alárendelnek, megbélyegeznek. Az államtól, a hivatalosságtól normatív módon meg lehet követelni, hogy ezt ne tegye se szóval, se tettel, a civil szférában pedig a jóakaratú emberek véleményformáló erejétől függ, mennyire lesz megvetendő a megvető beszédmód és mennyire szorul vissza. A normák életidegen túlfeszítésével, a valóságos társadalmi sérelmekhez és sértésekhez nem kapcsolódó kifejezések kiátkozásával pedig csak ártani lehet az ügynek, és szolgálatot tenni azoknak, akik ragaszkodnak gyalázatos szavaikhoz és szándékaikhoz.