galéria megtekintése

Fejlődéstörténet

0 komment


Tamás Ervin

A Klik tébolyult történeteinek árnyékában hajlamosak vagyunk elfelejteni a Nagy Oktatási Reform teljes cunamiját, amely mindent és mindenkit elsöpört az útjából, mert alkotói nem akartak semmi múltból maradt ballasztot magukkal vinni, alkudozni, régi káderek tanácsaira, az előző kurzus rendelte tankönyvekre hagyatkozni.

Sikerült a pedagógusokkal kapcsolatos sztereotípiákat is élesre állítani, sok a szabad idejük, keveset vannak az iskolában, átláthatatlan a teljesítményük. Kijutott a gyerekeknek is – tankötelezettségi korhatár csökkentéséből, pluszórákból, udvari testnevelésből. Úgy zúdult ez az egész a felkészületlen és védtelen iskolákra, a minden rendszer által megregulázott tanerőre, hogy aggodalmaikat a szokásokhoz való merev ragaszkodásnak, fejlődésképtelenségnek ítélték, felsőbbrendű kioktatást, minősítési rendszert kaptak a nyakukba kollegialitás helyett.

Jobb nem hinni a szóbeszédnek, hogy ez az egész egyetlen ember agyszüleménye, aki gyerekkorának emlékeiből, mentalitásából, kenyeres pajtásainak pragmatikusnak vélt kritikáiból, valamint látomásainak mozaikkockáiból állította nagy vonalakban össze az új oktatási rendszer vázát. Maradjunk abban, hogy a rendszer vita, fenntartás nélkül hisz a felülrőlvezéreltség áldásaiban.

 

Csakhogy az átalakítás teljes egészében megbukott. Ahogy az lenni szokott, először csak a vadhajtások nyesegetésével akartak foglalkozni, majd a túlzott bürokráciát okolták a bajokért, holott a rendszer sugallta szemlélet mondott csődöt. Merev, korszerűtlen, egy mindent tudni akaró és parancsba adó hatalom műve, használhatatlan előírások dzsungele. Fölösleges arról turbékolni, hogy akinek ez nem tetszik, az a régit hozná vissza, mert nem igaz. Hiba a lázadók óhaját bérkérdésnek beállítani, mert alapvetően nem az.

Hamis politikai föllépésként kezelni, mert ezzel csak abba a sarokba szorítják őket, ahová egyébként maguktól nem mennének. Tévedés viszont azt hinni, hogy a kormányzat és a hozzá kapcsolódó agytröszt az eddigiektől eltérő mechanizmusban képes gondolkodni, hiszen ami történik, ismerős más, szintén lázas vidékekről. Ahogy ismerősek a karaktergyilkosság alpári eszközei, a végtelen számú „közük nincs" szervezettel feltöltött monstre kerekasztalok szervezése, ahol kibeszélik a problémákat, hogy aztán megint egy szűk grémium döntse el, hogy mi mehet és mi nem.

Nem csupán látszatintézkedések, alibi megoldások fognak születni. A legfelháborítóbb, legképtelenebb, leginkább szemet szúró lehetetlenségek csokrát szemétbe dobják anélkül, hogy újragondolnák nemrég még korszakalkotónak beállított, kifogástalan és szeretett produkciójukat. Erre, ahogy más esetekben, itt sem kerül sor.

És ma vagy holnap következni fog egy újabb grandiózus terv, a legszakértőbb körök számára is igazi meglepetés, amely csökött viszonyainkat gyökeresen átalakítja, és évek telnek el, mire csíkos ingesek lepik el az utcákat, holott már dolgozik a kibővített kerek­asztal.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.