Dacára a nyelvi, történelmi különbségeknek, van egy erős kapocs, amely összeköti az európai nemzeteket: az antikvitás, a zsidó-keresztény kultúra, a felvilágosodás öröksége. Emiatt is érezzük hozzánk sokszor közelebbinek a francia filmet, mint az amerikait, mozgunk otthonosabban Bécsben vagy Rómában, mint Kairóban, értjük jobban a németek észjárását, mint például a kínaiakét. Mi, magyarok ezer dologban hasonlítunk a többi európai nemzet polgárára, ők meg ránk. Ez nekünk ilyen egyszerű, de értjük, látjuk, hogy sokaknak nem.
Levédia és Etelköz világából jött őseink választották maguknak Európát. Sőt mentek volna nyugatabbra, ha 955-ben Augsburgban Ottó német király csapatai meg nem állítottak volna bennünket, és ezzel véget is ért a kalandozások kora. A történet folytatása is jól ismert. Az államalapító Szent István tűzzel-vassal kényszerítette, illesztette be népét az európai rendbe, a törzsi-nemzetségi kereteket felszámolva „modern” államot teremtett, az ősi vallást megtörve a kereszténységet tette államvallássá. Szent István európai akart lenni, és európaivá kívánta tenni népét, országát. Ez Szent István valódi öröksége: szerénytelenül csak annyit javasolunk, hogy ezt folytassuk tovább.
Mi a DK-ban történelmi távlatokban Európai Egyesült Államot szeretnénk. Európai kormánnyal, kormányfővel, erős parlamenttel, a tagállami állam- és kormányfők parlamenti második kamarájával. Szerintünk az elkülönülés helyett az államok partnerségére, együttműködésére van szükség. Persze sokan a javaslat hallatán a nemzetállamok halálát vizionálják. Mi ennek éppen az ellenkezőjét gondoljuk. Hogy mindaz, ami magyarrá tesz bennünket, fennmaradjon, ahhoz erős Magyarország kell. Erős, amely partnere a világ legbefolyásosabb országainak, amely, így vagy úgy, de tartja a lépést a globális gazdasági, politikai, kulturális versenyben. Mindez szerintünk csak egy szorosabban és mélyebben együttműködő, vezetett közösség részeként érhető el.
Mi az Európai Egyesült Államokat a szabadság, a biztonság, a jólét forrásának és garanciájának látjuk. Nem tagadva azt sem, hogy látva szabad világunk sérülékenységét, tapasztalva a magyar demokrácia rohamos pusztulását, azt is gondoljuk, hogy sokaknak, sajnos köztük Magyarországnak is, szüksége lehet ilyen külső garanciára is ahhoz, hogy ne térjünk le a szabadság, az emberi méltóság tiszteletének, védelmének útjáról.
Devizahitelben eladósodott családok százezrei tapasztalják, hogy micsoda rettenetes ára lehet annak, ha jövedelmünket forintban kapjuk, kiadásaink egy része pedig mondjuk euróban merül fel. Könnyebben vészeltük volna át a 2008-ban kezdődött pénzügyi világválságot is, ha közös valuta és az Európai Központi Bank állt volna mögöttünk. Igen, nem halogatnánk az euró bevezetését, lassan minden feltétel adott lesz ahhoz, hogy elkezdjük az euróövezethez való csatlakozáshoz szükséges egy-két éves belépési folyamatot.
Az EU-országok többsége lebontott szinte mindenféle határt, szabadon közlekednek az emberek, jönnek-mennek a vállalatok, főszabályként szabad a munkavállalás. A cégek sokat profitáltak ebből a szabadságból, az emberek viszont sokkal bizonytalanabbak annak megítélésében, hogy vajon személyesen ők is jól jártak-e a határok nélküli Európával. Mi a fő probléma? Az, hogy a cégnek mindegy, hova telepítik, nincs lelke, nyelve, barátja, rokona, nekünk, embereknek viszont van. A pénz elküldése egy gombnyomás a számítógépen, de minket köt a családunk, múltunk, nyelvünk, ízlésünk. És miközben az országok közti határok lebomlottak, keletkeztek új akadályok. A szociális félelem és a szociális alávetettség. A brit munkások félnek a lengyelektől, románoktól. Félnek, mert szerintük elveszik a kenyerüket, mert ugyanazt a munkát olcsóbban is elvállalják. A magyar munkás pedig joggal azon háborog, hogy ugyanazért a munkáért harmadannyi fizetést kap, mint egy német vagy egy francia. Emberek egymással kapcsolatos szociális félelmeiből új határok keletkeztek.
Mi a megoldás? Nem csak politikailag, gazdaságilag egységesülő Európát akarunk, hanem olyant, amelyben nincs áthatolhatatlan távolság életlehetőségekben, életfeltételekben európai polgárok között pusztán az alapján, hogy ki hova született. Ha baloldaliként saját országunkban is azért küzdünk, hogy csökkenjenek a jövedelmi, vagyoni különbségek, akkor miért ne képviselnénk ugyanezt az unióban is? Istenkáromlás lenne felvetni, hogy legyen közös európai jövedelempolitika? Hogy azonos munkáért azonos bért kapjanak az emberek? Nem hiszem. Persze ez nem történik meg azonnal, de a leghosszabb úton is el kell indulni egyszer, és meg kell tenni az első lépést.
Azt szeretnénk, hogy gyermekeink az iskolapadból kikerülve ne a munkanélküliséggel találkozzanak legelőször. Ismert európai példák alapján teremtsük meg azt az európai ifjúsági garanciát, amely 25 éves kor alatt mindenkinek vagy munkát, vagy ösztöndíjjal is támogatott képzést biztosít, hogy egyetlen fiatalnak se kelljen munkanélküliként elkezdenie felnőtt életét.
Mi, európaiak csaknem két tucat nyelven beszélünk. Nemzeti nyelveink sokszínűsége olyan értéke közös kultúránknak, létezésünknek, amelyet meg kell védeni. De vajon nem lennénk-e sikeresebbek, erősebbek, ha anyanyelvünkön kívül szabadon beszélnénk más nyelveken is? Van-e lelkesítőbb közös európai program, mint két tannyelvűvé tenni minden európai iskolát? Célunk, hogy minden gyerek tizennyolc éves korára szinte tökéletesen beszéljen még egy európai nyelvet. Ha most azonnal döntenénk, pár év múlva kezdődhetne a program, azaz a most születő gyerekek már ilyen osztályokba iratkozhatnának be, amikor elérik az iskoláskort.
Mi a Demokratikus Koalícióban így gondolkodunk Európáról. Magyarként védjük Európát, európaiként védjük Magyarországot. Európai parlamenti választási programunk, a DK új, „Uniós Tizenhat Pontja” is erről szól. Azért kívánunk az Európai Parlament tagjaivá válni, hogy mindezt megtehessük. Hogy erős Magyarországot teremtsünk egy erős Európában.
* A szerző a Demokratikus Koalíció elnöke és európai parlamenti választási listavezetője
