galéria megtekintése

És most?

14 komment


Murányi András

Van az a sörreklám, amelyben a NASA-központ munkatársai elhelyezik az italt a Marson, s amikor a főnök felveti, jó, de mi lesz most, a programozó tanácstalanul annyit mond:

– Akkor most várunk.

Nem szeretnék túl nagy átkötésbe bonyolódni, de küldetés–végeredmény–jövőkép konstellációban valami hasonló sejlik fel, amikor az öt nappal ezelőtti eseményeket – vö.: akkor éppen megint megszűnt a jogállam – illene esszenciális keretben értelmezni. Hogy mi történt kedden, tiszta sor: a terror házává átlényegített NVI-ben a rezsim és kiszolgáló személyzete minden eddiginél aljasabb módon, minősíthetetlenebbül járt el, miközben az MSZP magára hagyott illetékese képtelen volt részint pártmegbízását, részint állampolgári jogát gyakorolni. Ugyanakkor alkalmilag szinte kizárólag arról zajlik a vita, mennyire volt gyomorforgató a citált performansz, mi lesz a nyomaiban (sem?) létező jogállammal, s miért visel magán egyre több diktatorikus stílusjegyet az Orbán-rezsim; arról már kevesebb a szó, hogy akkor most az ellenzéki térfélen – túl az apokaliptikus hangulatú fölháborodáscunamin – mi a válasz; mi a stratégia, mi a következő lépés.

 

Az a reakciómennyiség és -minőség ugyanis lassan kevés lesz, amennyi/ami az elmúlt hat évben a széttöredezett, markáns vezető nélküli, nem mellesleg egymással is kardozó baloldalon megmutatkozik. A kedden kialakult szituációsorozat mintegy sűrítménye volt az ellenzék mindinkább zavarba ejtő teszetoszaságának, víziónélküliségének, válaszhiányának: a „bajban vagyunk, összetartunk" alapvetésére oly büszke szocialista párt öt órán át hagyta izzadni delegáltját agyhalálérzést árasztó izomemberek között, jóllehet Nyakó István nyilván jelezte párttársainak, mi a helyzet, de ha nem, digitális platformok folyamatosan frissülő híradásából az elnökség in ­time értesülhetett az autoriter alapon működő afrikai államokra jellemző tényállásról.

Ha demokrata vagyok, baloldali vagyok, szocialista vagyok, továbbá demokratának lenni valóban annyi, mint nem félni, ugyan mi akadályozhat meg, hogy testületileg odamenjek az NVI-hez, s farkas­szemet nézzek a kigyúrt polgártársakkal? Miért nem állt sorfal Nyakó elé-mellé-mögé? Miként lehetséges, hogy a demokratikus oldalról senki nem érezte: ott és akkor, bármilyen módon – vigyázat, nagy szavak jönnek – kiálljon a demokráciáért? Hol a válasz? Hol az üzenet?

Nem mondom, az esti tüntetés valóban szépre sikeredett: pompás demokráciaféltő konklúziók hangzottak el, Tóbiás József MSZP-elnök is okkal kiáltotta, hogy jogállam csak a tankönyvekben van. Csak éppenséggel más „a háború után hatkor" rögzíteni az elmúlt hat évben ezerszer hallott mondatokat, s más ott lenni, továbbá jelenléttel megmutatni, mit gondolunk arról, amiről – akciók helyett, vízió híján – felemelt mutatóujjal tajtékzunk a sajtóban-médiában.

Ellenzékileg megállapodni, vezetőt és stratégiát kreálni, bázist építeni, erőt-alternatívát-egységet felmutatni: munkás feladat.

Kiállni viszont alapvetés.

Már csak azért is, hogy demokrata szavazó legalább hihesse: van mögötte bármi is.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető