Gyermekkorom ikonja, Görbe Nóra, vagyis Linda beszél Hajdú Péter késő esti műsorában. A színésznő azon lakáshitelesek egyike, akiknek a hirtelen megnövekedett törlesztőrészlet megoldhatatlan problémát jelentett. Kénytelen volt eladni a házát, így most párjával, akinek, mint megtudjuk, az egészsége is ráment a mindennapi megélhetésért folytatott küzdelemre, egy lakássá alakított, régi építésű tárolóban lakik. A műsorvezető részvétteljes szemekkel nézve olykor félbeszakítja a művésznőt, hogy figyelmeztesse: a kormány intézkedéseinek hála a bankok ma már nem tehetnek meg bármit a devizahitelesekkel, sőt, nemsokára itt az elszámolás és a forintosítás, ami a hasonló problémákkal küzdő párok számára végleges megoldást jelenthet. A szándék itt is egyértelmű: a devizahitelek és a gazdasági válság által leginkább sújtott korosztály, a mostani harmincasok számára legendává lett színésznő sorsán keresztül bemutatni a kabinet bankokkal szembeni intézkedéseinek vélt pozitívumait. Az üzenet nem direkt úton érkezik, de könnyen dekódolható.
Hajdú Péter – bármit gondoljunk is róla – profi televíziós. Ahogyan a fenti reklám készítői is profi marketingszakemberek. Anélkül, hogy szándékukat egyértelműsítve, szemtől szemben próbálnák meg letolni üzeneteiket a fogyasztók torkán, kerülő utakat keresnek, és – profizmusuknak hála – találnak is. Banki hitelért leginkább a középkorúnál fiatalabb, de már jelentős munkaerő-piaci tapasztalattal rendelkező, családos férfiak fordulnak. Őket sújtja legjobban a megemelkedett törlesztőrészletek minden negatívuma. Tapasztalataikra, emlékeikre alapozva, és az identitásuk sarokköveinek számító élményeket felhasználva szólítani fel őket egy-egy termék fogyasztására vagy egy politikai párt támogatására sokkal hatásosabb, mint direktben.
A köztévében Németh Balázs egy híradós bejátszás után szigorúan a kamerába néz, és fél percen keresztül ostorozza azokat a netes portálokat és blogokat, amelyek véleménye szerint rendszeresen elhallgatják a kormány eredményeit, és csak a negatívumokra koncentrálnak. Németh messziről sem profi televíziós. Amellett, hogy magánakciójával nevetségessé teszi magát, azoknak a honlapoknak hitelességét vonja kétségbe, ahonnan kortársai többsége – tetszik, nem tetszik – az információit szerzi. Az üzenet itt gellert kap, kontraproduktívvá válik. Lám, a kommunikáció és a média természete is tanulható…
De lesz-e, aki tanulja? A köztévé által sebtében alkalmazott egyetemista és főiskolás gyakornokok seregéről szóló hírek mintha mást mutatnának. Ahogyan az új közszolgálati hírcsatorna szintén rohamtempóban összedobott adásstruktúrájának vázát adó műsorok fantáziátlan címeiről sem a profizmus ugrik be először: „Ma reggel, Ma délelőtt, Ma este, Ma éjjel”. Hogy a szlogenként szolgáló „Akkor. Amikor” szintagmaszörnyről már ne is beszéljünk. Avagy lehet-e átgondolt koncepcióról beszélni ott, ahol az új csatorna indulását beharangozó Facebook-esemény oldalát a szerkesztők nem moderálják, így az a nettársadalomnak hála fél napon belül önnön paródiájává süllyed?
A rendszerváltás óta változó intenzitással folyó médiaháború története február 3-án új, eleddig ismeretlen fejezettel gazdagodott. A pénzügyi és gazdasági befolyásával, valamint az általa igazgatott médiabirodalommal – megfelelő ellenszolgáltatás fejében persze – a kormánypártokat kiszolgáló Simicska Lajos „bulvárbombát” robbantott elhíresült telefonos ámokfutásával. Ha máskor nem, legkésőbb ekkor mindenki számára nyilvánvalóvá vált: a két volt szobatárs, vagyis a miniszterelnök és a közgépes oligarcha között végképp megromlott a viszony.Hogy ez miként alakítja át a Fideszhez hű médiumok műsorszerkesztési elveit, ekkor még csak találgathattuk. Ami azonban a napnál is világosabb volt, az az, hogy a kormánypárt nem számíthat többé a 2002-es vereség után Orbán Viktor hívó szavára összeállt és koncepciózusan felépített médiabirodalom támogatására. Simicska megvonta támogatását egykori legfőbb szövetségesétől, vagy hogy egy máskor és más kontextusban elhíresült fordulattal éljünk: Lajos szomorú volt (és dühös).
A háttérben folyó gazdasági harcoktól függetlenül: az, hogy a Fidesz miért fordult el a Simicska tulajdonában lévő legfőbb propagandaeszközének számító televíziótól, rádiótól és lapoktól, nagyrészt érthető. Ahogyan a költségvetés, úgy a pártkassza sem feneketlen buksza. Márpedig egy ilyen birodalom fenntartása és működtetése nem kevés anyagi áldozattal (és állami megrendeléssel) jár. Az, hogy mindezt jól tette-e, a fentiek fényében legalábbis kérdéses. Mert ugyan milyen média és propagandafelületet jelenthetnek az átlagban 50-70 ezres nézőszámot vonzó, amatőr módon szerkesztett és amatőr hibákat elkövető (Cohn-Bendit-anyag meghamisítása, Lomnici kitakarása, az operaházi tüntetésről szóló anyag elhíresült manipulatív háttérképei) közszolgálati híradók és háttérműsorok a kormánynak, szemben a profi műsorstruktúrát felmutató és szerkesztési elvek mentén működő televíziókkal és lapokkal?
Valóban főiskolai gyakornokok kezében lesz a kormányzati kommunikáció? Olyanokéban, akiknek bátortalan és helyesírási hibáktól hemzsegő megkeresését Gerlóczy Márton posztolta ki minap a Facebookra, csípős riposzt kíséretében? (A névtelen gyakornok interjút kért az írótól egy sikeres fiatalokról szóló műsorhoz. Gerlóczy visszautasította a felkérést, és válaszában kitért a közszolgálatiságot az állami milliárdok ellenére is lábbal tipró intézmény szégyenletes működésére.) Ugyan, hogy működik majd egy „Németh Balázsokkal” felálló közmédia, ahonnan legutóbb Rákay Philip intendáns (szintén profi televíziós szakember) távozott, szemben olyan, a fogyasztói igényeket legmesszebbmenőkig lefedő kereskedelmi csatornákkal, mint a TV2, az RTL Klub vagy a hír- és politikai háttércsatornaként nemrég megújuló ATV?
Bár az ellenzék jelenlegi helyzete ez irányú optimizmusunkat távolról sem támasztja alá, mégis játsszunk el a gondolattal: a Fidesz elveszti a 2018-as választásokat. Milyen médiatámogatásra számíthat ezután majd egy ellenséges politikai közegben, egy a kezei közül kicsusszanó közmédia nélkül, Hír TV, Magyar Nemzet, Class FM, Metropol hiányában? Hiszen ne feledjük: a magyar közgondolkodás pilléreinek számító szimbólumok újraértelmezése és kisajátítása mellett (amiről legutóbb szintén e lap hasábjain írtam) a Fidesz 2002 után felálló, hűséges médiapolipjának is elévülhetetlen érdemei voltak a 2010-es kétharmados sikerben. Ennek a médiapolipnak a csápjait vágta le a miniszterelnök azon az emlékezetes februári péntek délutánon. Én a helyében már most elgondolkodnék egy Nemzeti Média- és Kommunikációs Egyetem felállításán…
*A szerző politológus, tanár
*
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
