De bizonyos-e, hogy ez a vágyott jövő következett volna be? Gondoljunk az arab tavasz eseményeire, vagy a szintén nemrég 25 éves évfordulóját ünneplő „Falbontás” politikai és gazdasági vargabetűire. Vagy napjaink Ukrajnájára. Mintha éppenséggel az volna az események természetes –és sajnálatos – menete, hogy a forradalmi lelkesedés ugyan a diktatúrák megdöntésére vezet, ám ezt a megszerzett hatalmon marakodó oligarchiák vetélkedése, az erőszak elszabadulása és végül a visszarendeződés követi. A Tienanmen téri események végkimenetelén tűnődve eszünkbe ötlik a békésen induló, de erőszakossá váló eseménysor, a kijevi Majdan és a kairói Tahrir téren, vagy éppen az isztambuli Gezi parkban. És abba már belegondolni sem merünk, hogy mindez kínai – számunkra elképzelhetetlen – méretekben folyna.
A kutatók az elmúlt években kezdték feldolgozni a történelem sok természetes „kísérletének” tapasztalatát. Most nem csupán Észak- és Dél-Koreára, vagy Kelet- és Nyugat-Németországra gondolhatunk, hanem különböző társadalmak – pl. Haiti és a Dominikai Köztársaság – egymással összevethető életpályájának elemzésére (J. Diamond: Natural experiments in History).
A társadalmak életpályáját meghatározó tényezőket elemezve F. Fukuyama, N. Ferguson, D. Acemoglu és J. Robinson óriási sikert aratott könyveiben az intézmények – az erős állam, a törvények hatalma, a felelős kormányzás, a demokrácia, az egyéni szabadságjogok, a magántulajdon, a piac és a verseny – meghatározó szerepét bizonyítják. Az intézményi evolúció konkrét menetének megértése szempontjából különösen jelentős F. Fukuyama – szeptemberben megjelenő – új könyve: Political Order and Political Decay: From the French Revolution to the Present. Ez az új mű – egyebek mellett – arra az izgalmas kérdésre keresi a választ, vajon lényeges-e az intézmények kialakításának sorrendje. Azok járnak-e jobban, akik az erős és átlátható állam megteremtésével kezdték, és csak ezt követően szélesítették a demokráciát; vagy azok, akik a demokrácia „bevezetésével” indultak, és csak a versengő pártrendszer bevezetését követően fogtak neki a fontos funkciókat ellátó állam fejlesztésének? E kérdésre adandó válasz kínálhat iránymutatást a tétovázó társadalmaknak: a felelős állammal vagy a (képviseleti) demokráciával kezdjék. Fukuyama a fejlődés két lehetséges forgatókönyvét azonosítja.
Az egyik Németországé (és a skandinávoké), ahol az erős, jól szervezett és részrehajlás nélkül működtetett bürokratikus állam megteremtésével kezdték. A másik Olaszországé és Görögországé, ahol előbb a választójogot szélesítették, azaz még a jól szervezett és az oligarchiák befolyásától mentes állam kialakítása előtt „bevezették” a demokráciát. A kutató – nyilván vitát kavaró – válasza: az „északi” út minden tekintetben hatékonyabbnak bizonyult, mint a „déli”. Vagyis, csak azok voltak képesek elkerülni az oligarchizálódást és azt, hogy a pártok kisajátítsák az államot, akik az átláthatóan és hatékonyan működő állam kialakítását követően szélesítették a demokráciát.
Az USA példáját egy harmadik –mintegy átmenetet jelentő – változatként mutatja be a szerző. Amerika a XIX. század elején a déli, „olasz” úton indult el: a század végéig virágzott a patrimónializmus és klientizmus. Ám 1880-tól kezdődően fokozatosan az „északi” útra tért: az egyre erősebbé váló középosztály „megtisztította” és átláthatóvá formálta az államot. A társadalmak sorsát – vonja le a következtetést a kutató – számottevően formálja, milyen sorrendben teremtik meg az intézményeiket. Nagy – és kevéssé felismert – veszélyek leselkednek tehát a demokrácia útján indulókra, hogy sikerül-e elkerülniük az oligarchizálódást.
Fukuyama következtetései egybecsengenek a „foglyul ejtett” állam (state capture) – elmúlt évtizedekben divatossá vált – jelenségével (Hellmann, J. Kaufman, D. 2001: Confronting the Challenge of state capture in transition Economies). A fogalommal a „rendszerváltók” súlyos „gyermekbetegségét” írják le: váltást követően vagy a gazdasági vállalkozók (az oligarchiák), vagy a politikai „vállalkozók” (az autokraták) „elfoglalják”, és saját érdekeiknek megfelelően működtetik az államot. Ennek egyik szélsőséges típusát a „gyenge állam + erős oligarchia” alkotja (ez a jelcini Oroszország), míg a másikat az „erős, de egyetlen politikai csoport által dominált állam” (a putyini Oroszország)mutatja. Ámmindkettő kizár mindenkit a politikai hatalomból, aki a megszerzett pozícióikat veszélyeztetné vagy akárcsak korlátozná és ellenőrizné. Az állam forrásait – éppen, mint a Fidesz és Orbán Viktor – sajátjukként „kezelik”. Magánvagyonukká konvertálják a társadalom egykor közös javait és a saját politikai hatalmuk növelésére használják fel az általuk „megszállt” állami döntési pozícióikat.
E vizsgálatok szemszögéből érdekes kérdés: vajon az indiaiak szerencsésebbek-e, akik éppen napjainkban csinálták végig a történelem legtöbb embert megmozgató szabad választását, és most abban reménykednek, hogy olyan kormányt kapnak, amely felgyorsítja fejlődésüket? Vagy a kínaiak jártak jobban, amikor a diáklázadások leverését követően az egypárti diktatúra irányt vett a piacgazdaság felé, aminek eredményeként egy negyed évszázad alatt több száz évet léptek előre, és igen rövid időn belül – ismét! – a világ legnagyobb gazdasági hatalmává válhatnak? Az azonban világosan látszik, Kína más pályán fejlődik, mint Oroszország!
A félreértéseket elkerülendő: nem amellett érvelek, hogy helyes volt leverni a Tienanmen téri tüntetéseket. Egyáltalán nem mentem fel a véres erőszak felelőseit. Pusztán arra a természetes igazságra kívánom felhívni a figyelmet, amit a filozófus – Kierkegaard – így fogalmazott meg naplójában: „Az életet csak visszafelé érthetjük meg, de élni csak előrefele tudunk.” Mondása pontosan jellemzi viszonyunkat a jövőhöz. Hiába a múlt intése, fenntartjuk magunknak a jogot a legnagyobb ostobaságok elkövetésére. Holott elfogulatlanul szemlélve a világot, sokat megérthetünk mások múltjából, saját jövőnkről.
***
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
