A harmadik felvonás szabály szerint a végső igazságé. A döntő összecsapásoké. Értelmetlen lenne megismételnie az előző kettőt. Pedig tegnap ez történt. Mintha csak ugyanazok jöttek volna ki, mint akik az áprilisi választáson, a közönség pedig éppen azokon a helyeken hallgatott el vagy nevetett, mint akkor.
Ezek szerint azonban ez nem is felvonás volt, csak egy jelenet. Az első felvonást zárta le. A rendszerváltozás első felvonását. Azt, amelyben minden szereplő táguló perspektívákban kereste országa helyét. Ennek vége. Itt a függöny már nem arra szolgál, hogy felmenjen, lehetővé tegye, hogy más világokat is megismerjünk, magunkat ezekben legalább képzeletben elhelyezzük, hanem arra, hogy ránk terítsék.
Ilyenkor azt már nem érzékeljük, ha netán gyönyörű bíbor a színe, bársony az anyaga, csak azt, hogy hatalmas, nehéz és poros. Egy jó időre vége a játéknak. Az ellenzéket a most következő szünetben sokan – úgy, ahogy van – lecserélnék. Mint egy futballválogatottat néhány nagy vereség után. Jöjjenek a fiatalok! Nálunk ez a következő, még nagyobb megaláztatások jelmondata.
