Több európaiság, kevesebb magyarkodás, több polgárosodás, kevesebb provincializmus, több liberális demokrácia, kevesebb többségi demokrácia, több jogbiztonság, kevesebb állami önkény, több konszenzus, kevesebb konfliktus, több párbeszéd, kevesebb hatalmi monológ. A Janus-arcú Fideszt csak a csoda és az ellenfél tartotta össze 1998-tól 2002-ig. Az ezredforduló utáni Fidesz már megrágta és kiköpte a Polgári Magyarország híveit, és a Nemzeti Magyarország szerelmi kapcsolatra lépett a kádári kisember populizmusával. Az ellenzékben, a baloldallal párhuzamosan fogyott az ügy.
Ahogy 2006-ban a baloldal elvesztette az ügyét, és fokról fokra a hatalom megszerzése és mindenáron való megtartása vált egyetlen céljává, úgy csörtetett az Orbán vezette Fidesz a hatalom meghódítása felé. Beérve a hatalomba a Fidesz, az orbáni vezérelvű rendszer nyers hatalomgépezetévé vált. Nincs már ügy, eszme, ideológiai cél. Sőt a rendszer kiépítésével egy időben, a rendszer ura és kommunikátorai nyíltan meghirdetik az értékelvű politika végét, az érdekelvű politikát. Ami jó a vezetőnek, jó a kiszolgáló pretoriánus gárdának; ami jó e hatalmi csapatnak, az a kétharmados többség akarata; a kétharmad akarata a nemzet érdeke; ami a nemzet érdeke, az az állam érdeke; az állam érdeke a központ érdeke.
|
Orbán Viktor és Kövér László 1990 júniusában. Amikor még volt ügy és hit a szabadságban
Földi Imre / MTI |
Lojálisnak, hűségesnek nem ügyhöz vagy értékhez, eszméhez vagy ideológiához kell lenned, hanem a vezetőhöz. Ő felismerte az érdekedet, reggel Nyugat, este Kelet, reggel Európa, este Oroszország, reggel polgár, este ihaj-csuhaj mangalica, reggel vele vagy, délben érte vagy, este övé vagy. Pillanatok alatt eltávolítottak bárkit a hatalom közeléből, aki naivan huszonöt, húsz, tizenöt éven át hűségesen hitt a Fidesz ügyében, aki azt hitte, hogy itt népben és nemzetben és nem hatalomban és pénzben kell gondolkodni.
A beérkező új undokok, harmincöt és negyvenöt között, egy pillanatra se vettek komolyan semmilyen elvet, csak a felfelé üllő, lefelé kalapács elvét, a magamnak, családomnak, városomnak, régiómnak szerzek elvét. Aki ügyben hisz, balek, rosszabb, öreg, akit félresodor Orbán Viktor és az általa irányított történelem. Büszkék vagyunk rá, hogy nem hiszünk semmiben. Elvenni a másét, jogunk. Miénk itt minden. Az ügyben hívő kérdi: – Azért csináltuk a Fideszt, hogy ezek a senkiháziak lopjanak, Viktor? – Jár nekik, ők harcolnak a fronton! – Mellettünk vagy mellettük állsz? – Nektek kellene melléjük állnotok, mert ők a jövő! – Megértettem. Tudod, eddig nekem, huszonöt éven át a Fidesz ügy volt, mától, hivatal. Eddig melletted álltam, most elálltam mellőled.
Vajon hányan hiszik még a Fidesz választói közül, hogy van hit, az Orbánba vetett személyes hiten kívül? Ő tudja. De vajon valóban tudja-e? Nem azért maradt-e otthon a Fidesz-szavazó Veszprémben, mert a Fidesznek elfogyott az ügye, mert nem tudja elhitetni magával, hogy igaz célért megy szavazni? Milyen hatással lesz a magyar társadalomra, hogy a baloldal után a jobboldal is elveszti az ügyét? Egy hit, eszme, ügy nélküli társadalom, ahol már csak a nyers önérdek, az erősebb ököljoga igazgat, és ahol csak szélsőséges téveszmék keringenek.
Betyárbecsület vége
A Fidesz gazdasági érdekközösség volt. Szövetkezünk arra, hogy elfoglaljuk először az utcát, majd a városrészt, később a várost, a régiót, az országot. A munkamegosztás világos: te a legális térben dolgozol a politikai hatalom megszerzésén, te pedig az illegális térben a gazdasági hatalomén. Te látszol, te pedig nem. Mind a politikai, mind a gazdasági térfoglalásban bármilyen eszköz megengedett. Aki akarja a célt, akarnia kell az eszközöket is. Egyetlen szabályt kell betartani: nem lophatjuk meg egymást, nem tehetünk keresztbe egymásnak.
Egymást becsapni több, mint bűn, hiba. Én megbízom benned, te megbízol bennem: megteremted számomra a politikai feltételeket, én hozom a gazdasági hasznot. Ha kikerülsz a hatalomból, biztosítom a te és a pártod gazdasági feltételeit. A Fidesz-uralmat ez az Orbán–Simicska szent szövetség biztosította. Fintoroghattak a kényesek, a valódi vagy áltiszták: nagy pártot, logisztikát, hatalmi gépezetet csak nagy pénzzel lehet működtetni. A Fidesz már régen eltűnt volna Simicska nélkül, igaz, Simicska se lenne milliárdos Orbán és a Fidesz nélkül. Ez egyenrangú szövetség volt.
Több: barátság. Kipróbált frontbarátság. Csodálták egymás trükkjeit, technikáit, zsenialitását. Látták egymást magasban és mélyben. Voltak együtt válságban. Egymásnak vetett háttal küzdöttek. Többet tettek egymásért, mint bárki másért. Joggal mondja ki ma egyik is, másik is: én tettelek azzá, aki vagy. Nélkülem nem lennél miniszterelnök. Nélkülem nem lennél milliárdos. Most megszegték a legfőbb törvényt: egymás ellen fordultak. Vége a betyárbecsületnek. Nemcsak ők ketten, hanem a szélesebb Fidesz-közösségben is mindenki tudja, hogy a felek holtig harcolnak.
Két narcisztikus megszállott: hatalom és pénzmániások, mániás-depressziósok. És ezzel felborul a Fideszen belüli szabály: egymástól nem lopunk, egymást nem támadjuk, egymás utcasarkán nem kezdünk üzletet, a főnök engedelme nélkül semmit se teszünk. A Fidesz-rendszer, az Orbán–Simicska-gépezet egyetlen szabályt sem tartott be, egyetlen ígéretet, alkut, megállapodást sem érzett magára nézve kötelezőnek, csak ezt az egyet. Mostantól bárki lophat bárkitől, bárki erőszakoskodhat bárkivel – nincs egységes Fidesz-erő, nincs egységes központ.
Barátságok vége
Orbán Viktor fél év alatt elveszítette két legjobb barátját: Kövér Lászlót és Simicska Lajost. Ne mondjátok, hogy Orbánnak nem számít a barátság! Évtizedes barátságok ezek, a gimnáziumból, az egyetemről, a Bibó kollégiumból. Fiatal férfiak véd- és dacszövetségei. Őszinte, elfogult szeretet. Mély bizalom. Három fanatikus. Kövér és Simicska elvileg és gyakorlatilag kizárták egymást. Megvetően, szükséges rosszként tekintettek mindig egymásra. De Orbán Viktor kettős életéhez, a sámánvarázslósághoz és a cinikus zsákmányolóhoz mindkettejükre szükség volt.
Orbánnak immár nem kell a barátság korlátja, ellensúlya, dörmögő bírálata, őszinte szava. És különböző okokból se Kövér, se Simicska, nem bírták, bírják elviselni Orbán változását. Nem az fáj nekik, hogy megcsalja őket fiatal pőcsikekkel, Lázárokkal és Rogánokkal, Rosencrantzokkal és Guildensternekkel, Berijákkal és Malenkovokkal, hanem, hogy nem hallgat rájuk, nem figyel a figyelmeztetéseikre, hogy egyszerre hunyt ki benne az eszme lángja és veszítette el a realista tisztánlátását.
Kövér és Simicska volt az a két ember, aki még őszintén beszélhetett Orbánnal. Szomorú, de így van. Egy pokolian rossz, megkeseredett és meggonoszodott politikus, és egy zseniális maffiózó. Ők voltak Orbán hűséges társai. Csak ők szakíthatták meg végtelen monológjait. Csak ők gondolták, hogy egyenrangúak vele. De Orbán Viktorral senki nem lehet egyenrangú. Senki nem lehet őszinte. Nem jó, ha az emberrel szakítanak a legjobb barátai. Nem jó, ha az ember szakít a legjobb barátaival. Ennél csak egy a rosszabb, ha korábbi barátai halálos ellenségeivé lesznek.
Láthatjuk, hallhatjuk, hogy micsoda szenvedélyek, gyilkos dühök szabadulnak fel. Simicska ordít: a legjobb barátom csapott be, ne bízzatok ebben a… Kövér egyszer majd a parlament pulpitusáról fogja kiáltani: ki a kufárokkal a pártomból, nem azért tettelek miniszterelnökké, hogy gazemberek kezére add a pártot és az országot! Akinek a hatalma sok, annak először nincs önmaga, majd nincs barátja, nincs családja, nincs ügye, nincs igazsága. Innen már csak egy lépés, hogy ne csak magát, hanem hatalmát is veszítse.
