Mit gondolnánk arról, ha Terike vagy Celestine, mindegy, csokilikőrtől elborult aggyal két akkorát vágna oda a pumpával vagy az epilátorral, mindegy, hogy nagy testű párja arca szilánkossá törik, de utóbb a férfi megbocsát, és élnek tovább szépen? Azt gondolnánk, hogy megesik az ilyen, aki férfi, feldolgozza. Kinek mi köze hozzá? Nem vallana érzéketlenségre ez a gondolkodás.
De ha mindez fordítva történik, ha a nagy testű ember töri össze a társát, akkor manapság mindinkább úgy gondoljuk, hogy Terike, Celestine vagy bárki megbocsáthat, de a közösség nem. A közösséget pedig – ez jó eset! – a bíróság képviseli, mint történt ez Kecskeméten, ahol Balogh József egykori Fidesz-képviselő és még egy rövid ideig polgármester úgy is felfüggesztett börtönt kapott, hogy áldozata és azóta is párja, ennek az ellenkezőjét kérte.
Nehéz volna körülírni, mit értsünk azon a „manapság”-on, amikor ez már nem lehet másként. De egyre érzékelhetőbb, hogy ha van méltóság, becsület, amire egyre inkább kényes a társadalom, az a nőké. Ezt bizonyítja az ombudsmannak a Balogh-ítélettel egy időben kiadott közleménye is, amelyben Székely László megállapította, hogy az állam elvi szinten már biztosította ugyan a választás lehetőségét az otthon szülés és az intézményi szülés között, nem bünteti az előbbit, azonban ez elvi lehetőség, nem valódi alternatíva, mivel a társadalombiztosítás nem támogatja az otthon szülést.
