HOKEDLI: Elegem van belőletek, itt fogok infarktust kapni miattatok! Hogy tőletek egy rendes filmet nem tud végignézni az ember, mert örökösen vinnyogtok, hogy ez kell meg az kell. De hát én kényeztettelek el benneteket úgy, hogy egy sima málnaszörpöt nem tudtok megcsinálni magatoknak. A szomszéd gyerek kolbászos rántottát süt reggelire, és megkérdezi az anyját, hogy félig vagy teljesen lágyan szereti a tojást. Felőletek én éhen is pusztulhatnék. De legalább itt hagynátok békén! Az egy szál cigimmel, este nyolckor. Amikor leülök ide a hokedlire. Ott van a nokedli az asztalon, apróra szaggattam, mert a nagy darabokat utáljátok. Rágjam is meg nektek? És miközben rágom, megígéritek, hogy nem tépitek ki a szívemet?! Nem faljátok le a húst apránként a nyakamról, nem húzzátok ki szálanként a hajamat? Legalább arra az öt percre nem lesztek, amíg ezt a rohadt cigit elszívom itt a hokedlin?
FÉRFIAS: Az egyiké tele van muskátlival. A másik kis nappalit rendezett be alig hat négyzetméteren, asztallal, vékony székekkel, termetes ruhásszekrénnyel. Rejtély, hogy mit tarthat benne. A ruha szétmállana a hajnali páráktól, novemberi ködöktől, téli hóviharoktól.
De emezé csupasz. Nem volt ott egy árva üres butykos, hamutartó, kijjebb rakott porrongy, semmi.
