Szerencséje van Deutsch Tamásnak, hogy nem az Egyesült Államokban él. Ott ugyanis tizenkét laikus embernek – az esküdtszéknek – kellene eldöntenie, hogyan ítéli meg mindazt, amit a minap egy tanú a nyilatkozatában állított róla a bíróság előtt. A rendőr elmondása szerint ugyanis kétszer is előfordult már vele, hogy Deutschot ott találta egy-egy drogkuplerájban, ahol a kábítószer mennyisége nem sokkal maradt el a nők összsúlyától, és a keresztény-konzervatív honatya tudata már jelentős módosuláson esett át. Egyébként mindkét eset 1998 második felében történt, a polgári, keresztény-nemzeti értékeket hirdető Fidesz már rég megnyerte a választásokat, Deutsch Tamás pedig az ifjúsági és sportügyi miniszteri poszt várományosa volt. A rendőr szerint a politikus ellen egyik alkalommal sem indult eljárás, ellenben a rendőri egység parancsnoka a saját kocsiján mentette ki őt a helyszínről.
Deutsch Tamás szerint az egész egy koholmány, ő soha életében nem fogyasztott drogot, egyszer, kilencévesen a televízióban látta, hogy milyen az. (Hánynak ugyanis tőle az emberek, szörnyű!) Kuplerájnak pedig természetesen a közelében sem járt.
Logikus következtetés hát, hogy kettejük közül valamelyikük hazudott a bíróság előtt. Vagy Deutsch Tamás, vagy a rendőr. Esküdt hölgyek, urak, tessék szépen eldönteni, hogy kinek hisznek! Pizzát, üdítőt igen, telefonos segítséget nem kérhetnek. Logikai mankót viszont kaphatnak a döntéshez. A józan eszükről híres régi rómaiaktól. Ők pont az ilyen esetekre találták fel a „cui prodest” elvét, azaz, hogy a bíróság előtt elhangzott szép szavak és fogadkozások helyett inkább arra figyeltek, kinek milyen érdeke fűződött egy adott cselekményhez.
