Miért szüntették meg az ÉT-et, és miért is nem tudnak a felek tárgyalóasztalhoz ülni? A kérdés megválaszolásához közelebb visz bennünket, ha összehasonlítjuk az ÉT működését a jelenlegi kormány egyeztetési gyakorlatával (pl. az OÉT helyett létrehozott Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács működésmódjával).
1. A tárgyalások talán legfontosabb kérdése a tárgyalópartner megtalálása. Ha a tárgyalópartner meghatározása nem egyértelmű, általában azért, mert sok szervezettel kellene tárgyalni, vagy a sokaság nincs megszerveződve, s ezért nem világos, ki is képviseli az „elégedetlenkedőket”, akkor már a tárgyalások elkezdése is nehézségekbe ütközik. Ezzel a problémával tipikusan a kormányoknak kell szembenézniük, hiszen a kormány státusa jogilag részletesen szabályozott, legfeljebb az illetékes tárca meghatározása vagy a tárgyalási szint megválasztása jelenthet problémát. A kormányzat tárgyalópartnerének (partnereinek) „megtalálása” azonban komoly megfontolásokat és szabályozást igényel.
Az ÉT-en belül a kormány 1990-ben valamennyi országos szintű szakszervezetet és munkáltatói érdekképviseletet elfogadott tárgyalópartnernek. Általános alapelv volt, hogy a témában érintett és támogatottságot élvező szervezetekkel folytassák le az egyeztetéseket. A 2009-ben elfogadott OÉT-törvényben pedig az érdekképviselet támogatottságát kifejező objektív kritériumok alapján a törvényes feltételeknek való megfelelés és nem a kormány döntött arról, hogy ki lehet az OÉT tagja. Ezzel szemben a jelenlegi kormány – amely 2011-ben megszüntette az OÉT-et – objektív feltételek meghatározása helyett kijelöli a tárgyalópartnereit a számára szimpatikus – értsd: hozzá lojális – szervezetek közül. Ezért a Köznevelési Kerekasztalban a meghívott (de a részvételt elutasító) szakszervezetek mellett olyan érdekképviseletek foglalnak helyet, amelyeknek az oktatással való kapcsolata kétséges vagy csak áttételes. De, ami a lényeg: semmilyen szabály nincs arra, hogy ők miért és mások miért nem szereplői a kerekasztalnak. (Futballnyelven: az ellenfél csapatát nem mi állítjuk össze!)
2. Az OÉT átláthatóan működött. Ülései a sajtó számára nyilvánosak voltak. Az ülésekről készített tájékoztató megjelent a Magyar Közlönyben. A jelenlegi kormány a sajtó képviselőit nem engedi be az egyeztetésekre. (Futballnyelven: ha nézőt is akarsz, lelátóra is szükség van.)
3. Tisztességes tárgyalásokhoz tisztességes szabályok szükségesek, amelyek tartalmazzák a tárgyalások mindenkire egyformán vonatkozó rendjét. Erre szolgált az OÉT-ben az alapszabály. (Futballnyelven: nincsen futball megfelelő – és persze állandóan korszerűsítésre szoruló – játékszabályok nélkül.)
4. Az OÉT-ülések napirendjét, az ülések időpontját a kormány a szociális partnerekkel közösen határozta meg. Erre szolgált a három oldal soros elnökeinek megbeszélése. A jelenlegi kormány kiküldi a meghívót, amelyben ismerteti a napirendet. Aki el tud jönni, ott lesz, aki nem, nem.
5. Az OÉT-ban az előterjesztő – majdnem mindig a kormány – írásos javaslatot készített, amelyet szakértői szinten előzetesen szakbizottságokban egyeztettek. Az OÉT-ben leggyakrabban törvénytervezetekről konzultáltak. A jelenlegi kormány az üléseken inkább csak tájékoztat; jogszabályokat nem egyeztet, írásos anyag hol van, hol nincs.
6. S ami talán a leglényegesebb, bár jogszabállyal nem ragadható meg: az OÉT-ban deklarált cél volt az álláspontok közelítése, megállapodások létrehozása. Az Orbán-kormánynak viszont egyáltalán nem fontos az érintettek támogatása, pláne megállapodások létrehozása; elegendő, ha az egyeztetéseket elkerülő, a parlament által egy nap alatt elfogadott törvényekre gondolunk.
Az egyeztetések 2010 előtti és jelenlegi gyakorlata tehát szögesen ellentétes. 2010-ig a kormányok egyenrangú partnernek tekintették az érdekképviseleteket, és ennek megfelelően a konzultációk előre lefektetett, közösen kialakított szabályok alapján folytak, a jelenlegi kormány viszont uralni kívánja a fórumokat (is), és egyáltalán nem kezeli partnerként az érdekképviseleteket.
A megoldás egyszerűnek tűnik: több tiszteletet a szakszervezeteknek és a civil szervezeteknek! A konfliktusban érintett szervezetekkel üljön le a kormányzat, természetesen kezelje őket egyenlő felekként, azaz közösen alkossák meg az egyeztetés rendjét, szabályait, a megbeszélendő témákat stb. Ahogyan a focihoz pálya és játékszabályok, úgy a sikeres tárgyalásokhoz egyenlő esélyeket biztosító fórum szükséges.
A szerző közgazdász, a Bajnai-kormány szociális és munkaügyi minisztere
