galéria megtekintése

Elszámolás

Az írás a Népszabadság
2014. 07. 30. számában
jelent meg.

A szerk.
Népszabadság

Eléggé sajátságos, ha valaki úgy kíván a köz szolgálatába lépni, és úgy akarja politikusként a választók érdekeit szolgálni, hogy már az induláskor becsapja őket. Most ugyanis kiderült, hogy hatszáz egyéni képviselőjelölt közül mintegy kétszázan nem tudtak elszámolni az egymilliós kampánytámogatással.

A Magyar Államkincstár a kampánykiadásokat nem is ellenőrizte igazán alaposan, hiszen csak bizonylatokból dolgoztak. A jelöltek harmada azonban még a szinte formai követelménynek sem tudott megfelelni: arra sem ügyeltek, hogy olvasható számlamásolatot adjanak le, a kiadásaikat pontosan összesítsék, s a költéseket megfelelően indokolják.

Mi lenne, ha valaki alaposabban a körmükre nézne?

 

Félő, nem egy esetben az derülne ki, hogy az elszámolt kiadások egy része mögött egyetlen tényleges teljesítés van, a számla kiállítása. Ez persze nem bizonyítható, de nem is teljesen megalapozatlan feltételezés, mert a tavaszi parlamenti választások előtt bevezetett új kampányfinanszírozási rendszer szinte csábított a csalásra.

A listát állító pártoknak 150 milliótól egészen hétszázmillióig terjedő összeg járt, az egyéni jelölteknek pedig egymilliós támogatás ütötte a markát, ami sokak fantáziáját megmozgatta.

Kamupártok sora indult, és megélhetési jelöltek tömege gyűjtötte az ajánlásokat – néhol igazolhatóan tisztességtelen eszközökkel. Ennek ellenére hozzájutottak vagy hárommilliárdnyi állami támogatáshoz, amelynek nagyobb részét szinte bizonyosan nem a kampányra költötték, hanem a pénz magánzsebekben landolt.

De miért is szégyellnék magukat, hiszen a „pályakezdők” mindössze tanultak a politika náluk sikeresebb szereplőitől.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.