Először fordulhatott elő a hétvégén, hogy Barack Obama amerikai elnök nem gyomorgörccsel indult el az Amerika-közi csúcsra, ami az elmúlt években rémálommá vált számára: 2009-ben Hugo Chávez egykori venezuelai elnök először „baráti” jobbot nyújtott neki, majd kezébe nyomta az Amerika-ellenes irodalom egyik klasszikusát, A Latin-Amerika nyitott erei című könyvet. A csőbe húzott Obama mosolya nem volt őszinte, de a kamerák kereszttüzében muszáj volt jó képet vágni a telenovellai fordulathoz. 2011-ben a biztonságáért felelő Secret Service tagjai okoztak kínos perceket, miután kiderült, hogy prostituáltakkal múlatták az időt.
A csúcs tehát nem tartozott Obama kedvenc programjai közé, ám idén nyugodtan indulhatott útnak, mert tudta, hogy a decemberi kubai nyitás után valószínűleg diadalmenet vár rá. Így is történt. Miután megszorongatták egymás kezét Raúl Castro kubai elnökkel, s egy sor udvarias megjegyzés után közölték, hogy folytatják a történelmi közeledést, a latin-amerikai vezetők sorra nyilatkoztak Obama „örökségéről”, az USA és Latin-Amerika testvériségéről. Valóban, új fejezet nyílhat a kontinensen, ahol már jó ideje ferde szemmel néztek az Egyesült Államokra: részben a baloldali forradalmak hatására, részben a hidegháború – melynek során a kommunista térnyeréstől tartó USA jobboldali diktátorokat is támogatott – emlékétől kísérve.
A feszült és bonyolult viszony szimbóluma a Kubával szembeni fél évszázados amerikai „agresszió” volt. Állítólag minden akkor kezdődött, amikor négy hónappal a forradalom győzelme után Fidel Castro olívazöld egyenruhájában elindult, hogy meghódítsa Amerikát: tiszteletét tette a bronxi állatkertben, elmajszolt egy hot dogot a Yankees stadionban, ám Eisenhower elnökhöz már nem jutott be, ő ugyanis nem volt rá kíváncsi. A többi már történelem.
