A német kormány ideges. Hivatalos álláspontja szerint ezt a fejezetet lezárták, indokolatlannak tartják az újranyitását. Csakhogy baloldali és zöldpárti német politikusok (köztük a nagykoalícióban lévő szociáldemokraták) viszont arról kezdenek beszélni, hogy a világháborús kártérítés témáját igenis elő kell venni, hiszen az ügyet sem erkölcsileg, sem jogilag nem rendezték.
Itt a jogot és az erkölcsöt valóban célszerű kettéválasztani. Erkölcsileg elfogadhatatlan volt a görögországi falvak lerombolása és a civil lakosság lemészárlása – ahogy az annyi más országban és hasonlóképpen egyaránt örökre megbocsáthatatlan történtekről is csak ez mondható. Kérdés, hogy hetven évvel az embertelenségek után, jogi úton ezért milyen jóvátételt lehet kérni, és mit lehet válaszolni, ha ezen az alapon más országok is kártérítést követelnek. Jogilag egyértelműbb(nek tűnik) a kamatmentes kölcsön, amelyet 1942-ben a görög nemzeti bank volt kénytelen a Német Birodalmi Banknak adni. Ezt sosem fizették vissza, és – megint csak berlini politikusok szerint – ideje lenne törleszteni.
Ám a második világháború sokkoló történéseit a jog segítségével aligha lesz könnyű tisztázni. Mert hiába zárta le hivatalosan a háborús jóvátételeket az 1990-es „kettő plusz négy szerződés”, amelyet Kelet- és Nyugat-Németország, valamint Oroszország, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország írt alá, a görögök azzal érvelnek, hogy ez az ő gondjaikat nem oldotta meg. Még német jogászok közül is többen soványnak minősítik Berlin védekezését, amely szerint Görögországnak akkor kellett volna tiltakoznia.
Árnyalja a képet, hogy az 1940-es években elszenvedett sérelmeket akkor hánytorgatja fel az athéni kormány, amikor éppen a hatalmas görög adósság rendezéséről alkudozik az EU-val, és jórészt Németország jóindulatán múlik, mennyi megértést mutat az unió. A teljes görög államadósság visszafizetésére semmi esély, de ezt nem illik bevallani. Nem véletlenül bukkant fel a párhuzam, hogy ha Németország világháborús adósságáról évtizedekig diszkréten megfeledkeztek, Görögország most inkább abban reménykedjen, hogy az ő esetében is tapintatosan „félrenéz” majd Európa.
