galéria megtekintése

Egyszerűbb, kisebb, átláthatóbb

Az írás a Népszabadság
2014. 11. 05. számában
jelent meg.


Uj Péter

Hülyeség volna csodálkozni azon, hogy miért lelkesednek a főállású lelkesedők a jobboldalon, mivel, ugye, ez a dolguk, és azt végzik, becsülettel (irónia), tehát mindjárt érthető, miképpen lehet páratlan politikusi zsenialitásként, kormányzástechnikai bravúrként értékelni, hogy a miniszterelnök egyetlen nyilatkozattal visszavont egy tökéletesen értelmetlen, káros, tízezreket (százezreket? milliókat?) fölháborító, előkészítetlenül, indokolhatatlanul bedobott adótervezetet.

Lehetne éppen cinikus hazudozásnak, bicskanyitogatóan arrogáns kamuzásnak is tartani azt, ami. (Például az újabb bájos extraprofitozás…) És a végén a nemzeti konzultáció, hát tényleg, mi más? Kabarétréfa, mi?

De oké, hagyjuk most, hogy ki miről, mivel akarja elterelni a figyelmet, mi áll a micsodának az érdekében.

 

Figyeljük ezt a sírnivalóan bravúros adótörvényt, a zseniális, mit zseniális, egyenesen JÓ kormányzás legújabb szellemi termékét.

Már két héttel előtte röhögtünk, hogy hehe, fogadjunk, hogy megint egyszerűsödik az adórendszer, különösen kedvezményezi a kis- és középvállalkozásokat, a családokról nem is beszélve, és csökkenti a bürokráciát is persze, amiből a büdzsé ennyit meg ennyit spórol…

És tényleg. A vicc egyre jobb. Ismétléses humor.

Ez az ország huszonnégy éve, évről évre minden erejével, vállat vállnak vetve, fogcsikorgatás mellett véres verítéket hugyozva támogatja a kkv-szektort, csökkenti az adókat és egyszerűsíti az adórendszert, és persze a bürokráciát. Két és fél évtized áldozatos munkájának eredménye: brutálisan erős kkv-k, pofonegyszerű adórendszer, bagatell adószintek, a bürokráciának pedig már a síremlékét is belepte a gaz a Farkasréten.

Vagy mégsem?

Hol van már a söralátétkamu? Ugyan! A különadó különadójának az illetékénél tartunk. Hatvanszorosára emelt nyolcvanszoros, a sútartalma meghaladja az alkoholfokát, és 400 000 négyzetcentiméternél nagyobb. A második gyereket megelőző lakáscélra felhasználható kedvezményből levonható első gyereket megillető kafetéria jutalékmentessége kérvényezhető, ha harmadik gyereknek igazolhatóan legalább két orra van, és fél lábon elfütyüli a Rákóczi-indulót, ha közben igényeltünk kedvezményes hűtőgépet Lehel vezér utalványra a Bagaméri Béla Hűtőgép-vásárlási Programban.

Szóval az adórendszerünk annyira egyszerű, csodálatosan rugalmas, hogy most már talán be lehetne fejezni a további egyszerűsítést meg a bürokráciacsökkentést is, mert a végén még baj lesz.

Különben sem tudok bemenni egy étterembe vagy büfébe se hónapok óta, hogy ne üljön az egyik asztalnál számlákat nyálazva két-három adóellenőr, van hely, ahol már törzsasztalt adtak nekik, egy héten hatszor voltak, és nem milliárdos bizniszekről beszélünk, heti pár százezres forgalmú helyekről, ahol, ha szarrá bírságolják, akkor sem találnak annyi pénzt, amiből a saját fizetésük kijönne.

Na, ebből tessék valahogy zseniálisan kihátrálni. Az lenne a valami. Az extraprofit. De nem lesz.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.