Ezért baj, ha egy vezető csupán lojális, ám ostoba és gyáva emberekkel veszi körül magát. Nem látják át, ha már a főnök nem látja át, hogy mi szolgálja az érdekét, és mi árt neki. Ha átlátják is, senki nem meri neki megmondani, hogy rossz ötlet a fiát beültetni Merkel és Putyin elé a páholyba, de azt sem, hogy ne akarjon oda utazni, ahol nem látják szívesen.
Washingtonról 2001 tele óta lehet tudni, hogy nem látja szívesen Orbán Viktort. Akkor még George W. Bush volt az elnök, ám ő is elutasította a Fehér Házba önmagát meginvitáló kormányfőt. 2010 nyarán Martonyi János külügyminiszter újra abban reménykedett, hogy néhány hónapon belül érkezik meghívó, immár Barack Obamától, de csalatkoznia kellett. Ha nem mondott is igazat, Martonyi legalább még értékalapú külpolitikáról beszélt.
A kormányfő tetteiből, no meg Navracsics Tibor és Szijjártó Péter szavaiból mostanra tudható, hogy a magyar külpolitikát a nyers hatalmi érdek vezérli. Mindegy, hol milyen állapotok uralkodnak, ha pénz tűnik föl a láthatáron, Moszkva, Baku vagy Ashabad barátsága is megfelel, csak ne kelljen washingtoni, berlini, brüsszeli kérdésekre válaszolni. De akkor minek amerikai utat szerveztetni az adófizetők pénzéből milliárdokkal sáfárkodó Fellegi Tamással?
