galéria megtekintése

Egykutya

4 komment


Révész Sándor

Simicska Lajos leginkább a Jobbikban lát fantáziát. Csodálkozik valaki? Ha senki, akkor nyilván mindenki úgy néz az ő Magyar Nemzetére és Hír TV-jére, mint a Jobbik potenciális médiájára, mely majd sokszorosára növeli a szélsőjobb közéleti hatóerejét.

De ilyen mindenki nincs. Mert vannak sokan a „jobboldal" ellenzékében, akik úgy tekintenek az Orbán táborából kiszorított Simicska smédiájára, mint ami őket erősíti. Ezek szerint őket meglepi, merre keresi Simicska háttéremberi jövőjéhez az előteret.

Az ő kedvükért érdemes emlékeztetni arra, hogy Simicskát soha semmilyen elv semmiben nem gátolta, mert nem is vezérelte. Ebben a tekintetben Simicska és Orbán között nincs semmilyen különbség. Ugyanaz a Simicska áll Orbánnal szemben, mint aki mögötte állt. És ugyanúgy.

 

Többen hosszú könyvekben, mi itt A Fidesz átmenetele című hosszú sorozatban dokumentáltuk, hogy a Fidesz mai vezetői a legcsekélyebb önmegtagadás és önvád nélkül változtatják a helyüket a politikai palettán. Pártolják minden jelentős és számtalan kevésbé jelentős ügyben korábbi álláspontjuk ellenkezőjét, támadják végletes retorikával korábbi és korábban ugyanígy védett álláspontjukat. Egykoron legszorosabbnak vallott szövetségeseiket vallják legtávolabbi ellenségeiknek (SZDSZ), legtávolabbinak nyilvánított ellenfeleiket legszorosabb szövetségeseiknek (FKGP).

A Fidesz mozgása amennyire elvtelen, éppoly kiszámítható. Mindig arra mennek, amerre a hatalom és a politikai-gazdasági haszon maximalizálása felé vezet az út. Ha ebben valaminő elvek és a közjóról vallott elképzelések befolyásolták volna őket, akkor nyilván nem hirdettek volna tökéletesen ellentétes törekvéseket egy­aránt a nemzet elemi érdekének, illetve a legsötétebb nemzetellenes bűnnek. Hol a privatizáció elszabotálását, hol a privatizációt; hol a megszorítások elszabotálását, hol a megszorításokat; hol a kisgazda ihletésű agrárpolitikát, hol az ellenkezőjét; hol az oroszpárti külpolitikát, hol az ellenkezőjét; hol a nemzetállami szemléletet, hol az ellenkezőjét; hol az egyházak állami patronálását, hol annak ellenzését. Stb.

Ezt a mozgást Simicska Lajos két évtizeden át lekövette, szolgálta, finanszírozta, hasznát vette. Bárkivel szemben lehetett Orbán g., azzal neki soha nem volt baja, amíg nem vele szemben volt az. Simicska úgy került szembe Orbánnal, hogy nem tagadott meg semmit abból, amit több mint két évtizeden át együtt műveltek, s amit most Orbán nélküle folytat, csupán levonta a következtetést helyzete változásából.

Annak, akit nem befolyásolnak elvek, értékek és a haza érdeke, én is azt ajánlanám, hogy, ha már a kormánytáborból kilódították, lóduljon a Jobbikhoz. A pártot is, vezetőjét is legerősebbnek mutatják az ellenzéken belül a közvélemény-kutatók. Feltörekvő társaság, nem koptatta még el őket kormányzati ciklusokkal, rossz emlékű csatározásokkal és mutyizásokkal teli múlt. Hogy neonácik? Kit érdekel? Az csak akkor baj, ha látszik. És csak addig baj, míg nem nyernek egyszer – de nagyon.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.