galéria megtekintése

Egy újabb sukorói hazugság

Az írás a Népszabadság
2014. 11. 04. számában
jelent meg.

Császy Zsolt

Néhány hete számolt be a hazai sajtó kizárólag kormányzati források alapján az amerikai befektetők és a magyar állam közti koncessziós szerződés választott bírósági eredményéről. A tudósítások három elemet emeltek ki: 1. a befektetők 300 millió eurós keresetét elutasították; 2. a washingtoni ítélet megerősítette a korábbi magyarországi polgári peres ítéletet, amely semmisnek nyilvánította a csereszerződést; és 3. az ítélet jogerős. (Arról nem szóltak a beszámolók, hogy ha ennyire nyertünk, miért kellett még 2 milliárd forint perköltséget fizetni?) Ezúttal kizárólag a 2. állítással, a kinti és a hazai ítélet viszonyával szeretnék foglalkozni, amely önmagában is alkalmas annak érzékeltetésre, miért lett Sukoró fogalom a hazai politikai kriminológiában.

A sukorói beruházás kezdettől fogva egyik fő kérdése volt, hogy az ellenzői politikai támadásai milyen hatással lehetnek az igazságszolgáltatásra. Jelenleg még folyamatban van a büntetőeljárás, amelynek kezdeményezője a felépített tévhitekkel ellentétben nem Schiffer András, hanem egy pártlap volt. Ahogy a büntetőeljárással korábban szinkronban mozgott polgári eljárásnál – amelyet ugyan Oszkó Péter indított, de nem a későbbi ítéletek alapját képező, hanem teljesen más jogcímből – is, az a kérdés: a politikai támadások képesek voltak-e a hivatalosan független és pártatlan igazságszolgáltatást befolyásolni? A büntetőeljárás az alkotmányjogi aggályok ellenére folyamatban van, a polgári azonban már jogerősen lezárult.

A kormányzati kommunikáció szerint ezt erősítette meg a washingtoni választott bírósági ítélet is. A dolognak az ítélet ismeretének hiányában is az a szépséghibája, hogy a washingtoni választott bíróságnak nem volt semmiféle joghatósága a magyar bíróságok által megítélt csereszerződés vonatkozásában. A kinti eljárás eleve nem a csereszerződés, hanem az egy évvel későbbi koncessziós szerződés 2011-es felmondása jogszerűségének megállapítására vonatkozott. Tehát ha a nemzetközi bíróságnak Washingtonban annyira tetszett volna is a magyar ügyészség teljesítménye, hogy e sorok íróját többi vádlott-társával együtt villamosszékbe küldte volna, akkor sem tehette volna meg – joghatóság hiányában. A kinti ítélet a befektetők diszkriminációra való hivatkozásával annyiból is érdekes lehet, hogy bíróság talán azt állapította meg: az állam részéről csupán ugyanazt az elbánást kapták ők is, mint a trafikosok, földbérlők, kényszernyugdíjazott bírók.

 

Felmerül a kérdés, hogy akkor miért tartották mégis fontosnak a politikai propagandisták a washingtoni ítélettel a hazai bírósági ítéletet megerősíteni. A válasz nagyon egyszerű. A demokratikus jogállam alapját képező független igazságszolgáltatásra már eddig sem vetettek valami jó fényt a sukorói történet bírósági fejleményei: a büntetőeljárást nem a törvényes bírónál, hanem – az Alkotmánybíróság által eddig háromszor is elkaszált megoldást elfogadva – egy „kijelölt” bíróságnál folytatják.

A sukorói beruházás ellenzőinek oly kedves polgári ítéleteket is némileg szokatlan jelenségek kísérték: három bíróság egymástól is eltérően háromféleképpen értelmezte a történetet. (A három megközelítés egyik közös vonása, hogy egyik sem osztotta a 2010-es választások után eljáró ügyvédek fő kereseti jogcímét, hanem a bíróságok szolgálatkészen maguk kerestek jogcímet a csereszerződés megsemmisítésére.) A polgári eljárás némileg unortodox folyamatára, illetve bizonyos túlteljesítési kényszerre utal, hogy a jogerős polgári ítélet indoklásában „megelőlegezték” az egyik vádlott beismerő vallomását is. Korábban ilyen eredményhez az ügyfelet addig kellett verni, amíg nem osztotta a vádhatóság elképzeléseit, de úgy tűnik, manapság a polgári jogot is fel lehet használni a büntetőjog segédtudományaként.

A hazai igazságszolgáltatást már eddig is beárnyékolta a korábbi bírósági vezetők egy részének kényszernyugdíjazása, a Legfelsőbb Bíróság elnökének leváltása, amelyekről a nemzetközi bírósági fórumok megállapították a jogsértést; de legutóbb, a független bírósági tanácselnökök „újbóli megméretése” is kétségeket ébreszt. A jelek szerint most ezzel a magyar hatóságoktól független és minden gyanún felül álló washingtoni ítélettel próbálják a hazai igazságszolgáltatás sukorói kérdőjeleit igazolni. Az már mellékes, hogy a két eljárás nem ugyanarról szólt, de ennél kevesebbért is követtek már el justizmordot.

A szerző másodrendű vádlott, Sukoró

*

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.