Európa mostani válságát nem a menekültek, nem a brüsszeli bürokraták, hanem a növekvő egyenlőtlenség és szegénység, a középrétegek lecsúszása, a jövőtől való félelem okozza. Ez egyenes következménye annak a neoliberális gazdaságpolitikának, amely a pénzt, a profitot minden társadalmi érdek fölé helyezte. Végső soron önpusztító módon, hiszen ha az állandó megszorítások és a növekvő szegénység miatt egyre csökken a fogyasztás, akkor egy idő után a profitráta sem növelhető tovább. Ezt azonban az egyes tőkések nem látják be, vagy ha belátják, akkor sem jótékonykodhatnak egymaguk a kíméletlen verseny miatt. A neoliberális rendszer tarthatatlanságát egyre többen ismerik fel, és mivel a demokráciákban választások is vannak, a jelenlegi rendszert támogató centrista erők mind jobban meggyengülnek. A kiábrándult szavazók egy része a szélsőjobboldalt, más része a radikális baloldalt választja. Ezt látva a liberális véleményformálók a „kétféle szélsőség” veszélyeiről elmélkednek. Holott a szélsőjobb a gyűlöletre és a demokráciaellenes indulatokra épít, míg a radikális baloldal kiáll azokért a liberális szabadságjogokért, amelyek nem a gazdasági egyenlőtlenséget, hanem az emberi méltóságot szolgálják. Nagyon súlyos hiba nem látni ezt az alapvető különbséget.
A jóléti állam eszméjére egykor oly büszke Európa most két tengerentúli férfitól is segítséget kaphat ahhoz, hogy megszabaduljon a jelenlegi, torz rendszertől. Ferenc pápa és Bernie Sanders a szó legnemesebb értelmében egy igazságosabb világhoz kínál békés és követhető utat. Miközben mindketten egy ideológia (vagy világnézet) vezető képviselői, Ferenc pápa a katolikus vallásé, Sanders a demokratikus szocializmusé, rendkívül közérthetően, gyakorlatiasan és dogmák nélkül fogalmaznak. A pápa a föld, a munka és a lakhatás „szentháromságában” gondolkodik, Sanders pedig az egyre növekvő egyenlőtlenséget akarja adópolitikával és más kormányzati eszközökkel mérsékelni. Magas életkoruk ellenére ezt mindketten frissen, dinamikusan, a főpapi és politikusi merevségeket mellőző módon hirdetik, rendkívüli népszerűséget szerezve a rajongó fiatalok között.
Igen tanulságos, ahogy Magyarországon a magát kereszténynek hazudó jobboldal Ferenc pápától, a hivatalos baloldal pedig Bernie Sanderstől idegenkedik. Ez jól mutatja a magyar közélet végzetes provincializmusát, elmaradottságát. A jobboldal a Horthy-korszaknál, a hivatalos baloldal pedig az 1990-ben úgy-ahogy bebiflázott, egyoldalúan piacparti paneleknél ragadt le. Pedig ahogy Jézus mondja, az igazság szabaddá tesz. Ha felismerjük, hogy a magyar társadalomnak is a növekvő egyenlőtlenség és szegénység a legnagyobb problémája, akkor nyilvánvaló, hogy a jelenlegi rendszert egy igazságosabbal kell felcserélni. Progresszív adórendszer, a pénzügyi és gazdasági folyamatok közérdekű szabályozása, minimális jövedelem mindenkinek, esélyegyenlőség az oktatásban és az egészségügyben. Mivel ez a társadalom legalább kilencven százalékának javítaná a helyzetét, demokratikus eszközökkel is meg lehetne valósítani. „Csak” olyan hiteles személyiségek kellenének hozzá hazánkban is, mint Ferenc pápa és Bernie Sanders.
Noam Chomsky némi joggal jegyezte meg, hogy Sanders nem szocialista, csak a roosevelti New Deal híve. Azt is hozzátette, hogy az amúgy republikánus Eisenhower elnök az ötvenes években még úgy fogalmazott, hogy aki nem fogadja el a New Dealt, annak nincs helye az amerikai politikában. A mai világ eltorzulását mi sem mutatja jobban, mint hogy szocialistának, sőt kommunistának számít, aki a New Deal értékeihez hasonlót hirdet ma. De még a maga korában őskonzervatívnak tartott Mindszenty József is a „szociális szempontok által korlátozott magántulajdonról” beszélt 1956-ban. Ma még a Magyar Szocialista Párt sem merné korlátozni szociális szempontok miatt a magántulajdont. Bernie Sanders és Ferenc pápa ezek alól az évtizedek alatt ránk rakódott szellemi rabláncoktól és dogmáktól szabadítana meg minket. Nem kötelező elhinnünk, hogy a kevesek gazdagsága és a többség elszegényedése a világ természetes rendje.
Persze azt is érdemes tudni, hogy egy az egyben nem lehet visszatérni a New Deal és a jóléti állam értékeihez. Egyetlen példával élve abszolút érték az elemi megélhetés biztosítása mindenki számára, elérendő cél a teljes foglalkoztatás, de senki sem várhatja el, hogy évtizedekig ugyanazon a munkahelyen és munkakörben dolgozhasson. Új szakmák és új foglalkoztatási formák születnek, és a szociális rendszernek alkalmazkodnia kell ezekhez. A gazdaság globalizációja sem átok, hanem áldás, ha a tőke nemzetközisége mellé felépül egy nemzetközi adórendszer, amely tiltja az adóelkerülést, a szociális dömpinget, és mérsékli az országok, kontinensek közti egyenlőtlenséget. Ha nem akarjuk, hogy a folyamatos pénzügyi botrányok okozta közfelháborodást fasiszta demagógok használják fel a maguk sötét céljaira, akkor ezt az utat kell választanunk.
Bernie Sanders vatikáni útjába nyilván belejátszanak választási megfontolások is. De akárhogy van, Ferenc pápa és Bernie Sanders valóban összeillő személyiség, aki sokunk számára visszaadta azt a hitet, hogy a világunk nem menthetetlen. Humánus és demokratikus módon igazságosabbá lehetne tenni, ha hallgatnánk rájuk.
A szerző korábbi szocialista országgyűlési, majd EP-képviselő
*
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
