galéria megtekintése

Éberen

Az írás a Népszabadság
2015. 10. 21. számában
jelent meg.


Tamás Ervin
Népszabadság

A provokatív stílussal a másik felet nyíltan, melegszívűen, neheztelés nélkül provokáljuk – áll a coachoknak szóló tanácsadói kötet előszavában. A coaching divatos, személyre szabott módszer, amelynek lényege, hogy nem ad konkrét útmutatást, hanem saját erőforrásaira támaszkodva támogatja az ügyfelet egy meghatározott cél elérésében. Az ember már-már azt hiszi, hogy az egész ország egy ilyen tanácsadói tanfolyamon vesz részt, ahol „edzők” sora ingerli napról napra. Holott az igazi coach inkább előcsalogat, felfed, rávilágít.

Csakhogy a közéletben ezek a fogalmak összemosódnak. Hajlanak is erre polgáraink, ma már minden neszre felfigyelünk, nincs az a politikai, üzleti, szellemi konstrukció, ami mögött ne látnánk összegubancolódott szálakat, érdekeket, hátsó hatalmakat, amelyek létünket, szuverenitásunkat fenyegetik. Talán ez a hadiállapotból fakadó éberség takarja el sokszor a szemünk elől a hatalom térfoglalását, a kliensdáridót. Ráadásul a menekültáradat magasabb fokozatba kapcsolta globális félelmeinket, hiába nem akar a migránsok közül nálunk maradni a kutya se, ma már mi óvjuk a korábban annyiszor leszólt, dekadens Európát a cselekvésképtelen Európától. A politika fókuszában az utóbbi hónapokban ez áll, nem kis szimpátiát besöpörve a lakosságtól.

A coachfejedelem személyzete azonban továbbra is kiszélesíti a provokáció mibenlétét. Nem felfed, rávilágít, józanságra int, hanem ijesztget, képzelete magával ragadja, és merész elméleteit, mint a tárgyban illetékes, azonnal megosztja a nyilvánossággal –amely pedig a teóriát valósággá transzformálja. Ha egy tapasztalt, józan gondolkodású jogász (ráadásul miniszter) felszólalásában képes összehozni a dzsihádot az esetleg radikalizálódó cigánysággal, ne csodálkozzon, ha a laikus félreérti, és felizgatja magát.

 

Lehet, hogy a vezetés úgy véli, hogy a kedélyek csillapítása, a higgadt hang a lakosság eltunyulásához vezet, vagy egyéb történésekre kezd erősebben koncentrálni, de a másik véglet negatívumaival is számolni kellene. Felfokozott idegállapotban az ember könnyen általánosít, társai ellen fordul, és ha még sokkolják is, döntései, tettei kiszámíthatatlanná válnak. Az összeesküvés-elméletek már rég kiszabadultak az Echo TV stúdióiból, titkosszolgálati szakértők, meglett korú külpolitikai elemzők ragadtatják magukat egészen elképesztő hipotézisek közreadására. Földi úr odáig megy, hogy szerinte Angela Merkel jobban teszi, ha lemond, mert itt már háború van, és a nők nem alkalmasak hadvezérnek. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő, aki egykoron képes volt komolyan nyilatkozni az agyhullámok befolyásolására irányuló amerikai hadászati kísérletekről, mostanság pedig a kétség legkisebb jele nélkül úgy nyúl valamennyi kormánykoncepció hóna alá, hogy az már nevetségesen emlékeztetheti múltbéli önmagára. Túlteljesítő apologétákra mindig nagy szükség van, ma különösképp.

Igaz, gyorsul a világ, fenyegetve érezzük magunkat nélkülük is, de nem árt résen lenni. Hát ott vagyunk.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.