galéria megtekintése

Doppingrabság

Az írás a Népszabadság
2015. 08. 21. számában
jelent meg.


Horeczky Krisztina
Népszabadság

A pekingi atlétikai világbajnokság előtt néhány héttel hozta nyilvánosságra a német ARD közszolgálati csatorna, s az azzal együttműködő brit The Sunday Times, hogy megkapták több mint ötezer közép- és hosszútávfutó 12 ezernél is több vérmintaeredményét. Ennek alapján állítják, hogy 2001 és 2012 között több mint 800 atléta produkált legalább egyszer doppinggyanús mintát, 146 érmet, köztük 55 aranyat nyerve kiemelt versenyeken, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) tudtával. A médiumok szerint az IAAF eltitkolta azt a Tübingeni Egyetemen készült kutatást is, amelyben sportolók vallották, hogy a 2011-es tegui atlétikai vébé előtt egy évvel 29-34 százalékuk hágta át a doppingszabályokat. Az IAAF skandalumot kiáltva tagad, a sprinterekre vadászó nemzetközi doppingellenes ügynökség, a WADA fölkészül.

Minap vetítették a Sport M csatornán a kiváló 30 for 30 dokumentumfilm-sorozat egyik darabját, a 9,79-et. Ez a szám összeforrt minden idők legmocskosabb futamával, legalábbis Richard Moore így nevezi 2013-as könyve címében (The Dirtiest Race in History) az 1988-as szöuli olimpia 100 méteres síkfutás-döntőjét. A kanadai Ben Johnson a legnagyobb riválisa, Carl Lewis felett is aratott tiszavirág-diadala (9,79 másodperc) után úgy nyilatkozott, a világcsúcsot elvehetik tőle, de az aranyérmet nem. Tévedett; pozitív doppingtesztje (a lovaknak is adott sztanozolol) után két évre, majd 1993-ban örökre eltiltották a versenyzéstől. 1989-ben elismerte, edzője javaslatára nyolc évig doppingolt.

A szakértők mégsem a doppingellenes kampány élharcosává lett, a dinamitrajtjával máig lenyűgöző Johnson (le)bukását minősítették az olimpia szégyenfoltjának, hanem azt, hogy hány sporttársát hagyták – a szó legszorosabb értelmében is – futni. Például Lewist, akinek az amerikai válogatón eleve tiltott szereket találtak a szervezetében. Beszédes, hogy a szöuli finalisták közül (Linford Christie, Johnson, Lewis, Dennis Mitchell, Robson da Silva, Calvin Smith, Ray Stewart, Desai Williams) csak Da Silva és Smith nem keveredett doppingügybe. Ismert abszurdum, hogy a Johnsont gyűlölő, pénzhajhász Lewis barátja, Andre Action Jackson jelen volt Johnson vizeletminta-vételénél. „Talán igen, talán nem”, válaszolta a volt sprinter arra a kérdésre, csempészett-e doppingszert Johnson sörébe. Hasonlóan kriminális eseteket ad elő dr. Don Catlin, a modern doppingtesztek egyik feltalálója, az első amerikai antidoppinglabor megalapítója is.

 

Daniel Gordon 2012-es dokujában nem a doppingolás ténye a mellbevágó, hanem a koksztól és a könyörtelen struktúrától függő, a megúszásra bazírozó és az ellenfelek lebuk(tat)ásában érdekelt, romlott testrabszolgák. Amikor azon tűnődöm, mi az, ami réges-rég elveszett, eszembe jut az 1924-es párizsi olimpián részt vevő brit futóknak emléket állító Tűzszekerek nyitójelenete. A tengerparton futó szép, szabad férfiak; főleg a vigyorgó, nyelvét lógató olimpiai bajnok Eric Liddellt játszó Ian Charleson.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.