Bokros ritka kinccsel rendelkezik: egészen fiatalon kialakított egy világképet. A gazdaságnak és a társadalomnak nem egyik vagy másik részletét nézi, kutatja, hanem a világ, ezen belül a térség és Magyarország egészét helyezi el. Van a világról magyarázata, térképe, ami által nemcsak ő tájékozódik, hanem az őt olvasó és hallgató is. Sokan és sok mindent hoztak a Fordulat és reformba, de kétségkívül Bokros hozta az egyik legfontosabbat: a különböző válságok létét és szoros összefüggését. Úgy éreztük, minden a helyére került, ahogy később a ’95-ös válság idején is.
Lehetett szeretni vagy nem szeretni, amit Don Luis akkor és ott a válságról és a lehetséges megoldásáról mondott, de azt mindenki értette, mi miért van úgy, ahogy van, mit miért tett úgy, ahogy tett. Az a nagymester, aki azonnal átlátja a játszmát, az a frontorvos, aki sebtében felméri és sorba rendezi az operálandó betegeket. Arra a Keynesre emlékeztet, aki pillanatok alatt felfogta a versailles-i béke súlyos és megbocsáthatatlan közgazdasági következményeit, és arra a Hayekra, aki az Út a szolgaságba pamfletjével, ha sok helyütt igaztalanul is, de leírja a jóléti állam jótéteményeinek negatívumait.
Bokros gazdaságpolitikai teljesítménye az 1995–96-os heterodox válságkezelő csomag. Tudott és mert csomagot letenni nemcsak a hazai politikusokkal, közvéleménnyel, de az ortodox IMF-fel szemben is. Megtalálta a módot arra, hogy egyensúlyt teremtsen a szükséges visszafogás és a nekilendítés között. Ha az IMF javaslatára durvábban restringál, aligha kerülünk fenntartható növekedési pályára, mint ahogy a szociális populizmusnak engedményeket téve sem.
Teljesítménye méltán állítható az 1946-os forintstabilizáció mellé, és természetes, ha kötelező olvasmány az átalakuló, makrogazdasági egyensúlytalansági válsággal küszködő latin-amerikai, afrikai, ázsiai és európai országok gazdaságpolitikusai számára. Kétségtelen, hogy a XX. század magyar gazdaságpolitikusai közül Varga István 1946-os és 1957-es, Nyers Rezső és Fehér Lajos 1968-as, illetve Bokros Lajos és Surányi György 1995–96-os teljesítményei maradnak meg.
Don Luis határozott és bátor politikus. Nem habozott bárkivel bármiben szembemenni. Ma, amikor a fekete erőszak uralkodik, a fehér erőszakot nehéz méltányolni. Elismerem, hogy mindig ellene voltam a reformdiktatúrának, a fehér, a jó oldali erőszaknak, amely átlép jogállami vagy éppen emberiességi határokat. De ezt a civil kívül/belül álló mondatja velem, és tudom, hogy Bokros volt ott, politikusként neki kellett döntenie, és erőszaka nélkül a csomag aligha lett volna megvalósítható. Vaddisznó. De vajon csörtetése nélkül mire jutunk? Elviselte volna más mindazt, amit csomagjáért kapott? Avishai Margalit Saron izraeli miniszterelnök halála után megkérdezte Peled tábornokot: milyen volt Saron katonai vezetőként? „Amikor jó volt, akkor nagyon, nagyon jó volt, de amikor rossz, akkor borzalmas. Saron jó volt, amikor nem vitte bele a dologba az egóját, és rossz volt, amikor az egója után ment.”
Valamiért azt érzi, hogy az országnak politikusként van rá szüksége, nem szakértő közgazdászként. Az előbbiben borzalmas, az utóbbiban nagyon, nagyon jó tud lenni. Mennyi, mennyi megíratlan téma vár rá! Micsoda kihívás az új közgazdasági gondolatok számára a 2008 utáni nemzetközi válság, annak hatásai a térségre és Magyarországra! Mennyi újat lehet és kell végiggondolnia egy Orbán-rendszer utáni gazdasági rendszerről, egy másfajta világképről, amely immár nem hasonlít a 2008 előtti ortodox liberális, se a 2010 utáni unortodox populista világképre!
Nem kell egyebet tennie, mint leülnie a rakpart alsó kövére, és várnia, hogy ellenfelei hullái elússzanak előtte a vízen. Türelem.Most intézményeket kell megvédeni. Bokros Lajos intézmény.
Mostanában sokszor gondolkodom azon, hogy ki mikor mennyi ideig tartana ki. Orwell írta 1940. június 16-án a naplójába: „Már-már képtelenség végiggondolni, mihez is kezdjünk, ha a németek tényleg megszállják Angliát. Egy biztos, én nem fogok elmenekülni…Ha a flottát nem éri kár, és a háborút folytatni lehet Amerikából vagy Ausztráliából, Új-Zélandból vagy Kanadából, mindenképp meg kell próbálnunk életben maradni, akár egy koncentrációs táborban is. Ha pedig még Amerikát is megszállnák, úgy nem marad más, mint harcban meghalni, de okvetlen harcban, fegyverrel a kézben, hogy legalább annyi elégtételünk legyen, valakit mi is megöltünk.” Én ugyan senkit nem kívánnék megölni, de tudom, hogy Don Luis ott lenne mellettem. „Nem félsz, hogy leszarják szobrodat a madarak” – kérdeném. „Dögölj meg – dörmögné, – amilyen hülye civil vagy, még azt se tudod, melyik végén kell megfogni a puskát.” Lehajtanám a fejem: az utolsó szónak mindig nála kell lennie.
„Ha kérdik tőlem, miért szerettem – vetette papírra Michel de Montaigne –, semmit se tudnék válaszolni, hacsak azt nem: azért mert ő ő volt, és mert én én voltam.”
***
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
