Döglött tó

Szerintem nem volt igaza.

A döglött tóban a legbüdösebb hal lakik, kár is ezt szépíteni.

Én is azt hittem az elején, hogy kifogtam az aranyhalat. Fess volt, okos, és úgy tudott rám nézni, hogy menten leolvadt rólam a bugyi. Az se zavart, hogy alacsony. Maga is hallotta a mondást, hogy kis ember nagy bottal jár, hát, ezt megerősíthetem, tényleg így van. Sok minden felett szemet is hunytam emiatt. Nem szóltam, amikor majd kiugrott a pupillája, úgy bámulta a nőket az utcán, és még én vigasztaltam, amikor a fruskák csókolommal köszöntek vissza neki. Abba egy kicsit mindig belehalt. Hogy ő még nem bácsi! Nem mondtam neki ilyenkor, hogy pillantsál már bele a tükörbe, hát tiszta ősz a hajad, ráncok szántják körbe a homlokodat, és esténként már a meccsbe is belealszol, nemhogy egy rendes filmet végig tudnál nézni. Azt hiszi, hogy tizennyolc éves korában megállt felette az idő, pedig már lassan hetven lesz. Bezzeg ő azonnal rám pirított mások előtt, amikor két nosztalgiakrémest kértem ki egyszerre, hogy jó lesz azokkal a kalóriákkal vigyázni! A nagy széptevő. A hároméves unokám hamarabb észreveszi, ha fodrásznál jártam, mint ő!

Tegnap estig mégis lenyeltem mindent. Gondoltam, az élet sose gömbölyű, legfeljebb csak annyira, mint egy tüskés gömbhal: abban is van kerekség, csak győzze az ember megtalálni a sok szúrósság mögött. Hanem amikor ott állt a parkolóban, és sziszegve odabökte nekem, mekkora hülye picsa vagyok, amiért nem húzattam le a benzinkútnál a pontgyűjtő kártyát, pedig – és ezt már szótagolva, a mutatóujját felemelve mondta – vasárnap dupla pontokat adnak a tankolás után, akkor egyszerre úgy éreztem, hogy kívül vagyok a saját életemen.

Nincs sok cuccom, két-három bőrönd. A tárgyakhoz nem ragaszkodom már úgy, mint régebben.

Sokkal fontosabb, hogy itt ez a macska. Látja, ettől mindjárt otthonosabban érzem magam.