galéria megtekintése

Digi-dili

Az írás a Népszabadság
2015. 10. 08. számában
jelent meg.

Falus Gábor
Népszabadság

Egyszerű a választás – e szlogennel hirdeti a dinamikusan terjeszkedő Digi a szolgáltatásait, s jómagam – a főváros XI. kerületében, szentimrevárosi polgárként – több mint egy évtizede kábeltévé-előfizetőjük is lettem. Egyetlen ok miatt maradtam hűséges hozzájuk: az angol bajnoki futballmérkőzéseket csak itt láthattam élőben – a Chelsea, az Arsenal, a két manchesteri csapat, a Liverpool meccsei rendszerint a képernyő előtt találtak.

Az utóbbi időszakban azonban meccsnézés helyett többnyire csak a bosszúság jutott. Történt, hogy a hétvégén, szombat és vasárnap délelőtt és délután, továbbá az este többször, hétköznaponként pedig a kora esti órákban pillanatok alatt elsötétült a képernyő, amelynek bal felső sarkában ez a felirat volt olvasható: nincs jel.

Innen pedig a következő menetrend szerint zajlottak az események: telefon a Digi központi hibabejelentőjéhez, ahol a vonal túlsó végén közlik, hogy felvették a panaszt, 72 órán belül nekilátnak a hiba kijavításának. S itt kezdődnek az igazi problémák. Rendszerint délelőtt 10 és 12 óra között megjelenik két hibaelhárító szakember a lakásban – az már szóra sem érdemes, hogy olykor előzetes értesítés nélkül toppannak be –, s műszereikkel lázasan mérni kezdenek.

 

Az adás zavartalan, a kép minősége jó, a jel beérkezik, nem értik, mi a probléma. Mondom nekik, most minden rendben, de hétvégén és hétköznaponként késő délutántól csak a sötét képernyőt bámulhatom, semmi mást. De hát itt nincs javítanivaló – nyugtázzák a helyzetet elégedetten a hibaelhárítók, s már mennek is jelenteni, a munkát elvégezték. Rövid időn belül pedig érkezik a megnyugtató SMS, amelyben arról értesítik az ügyfelet, hogy a bejelentett hibát kijavították. Biztos, ami biztos, olykor egy nap alatt kétszer is elküldik ezt az SMS-t.

Kora este pedig minden kezdődik elölről: elsötétül a képernyő, az adás nézhetetlen, megjelenik a felirat, miszerint nincs jel, újból telefon, a délelőtti órákban újból kijön két szerelő, szorgalmasan mérnek, de hát mi a probléma, kérdezik értetlenkedve szinte egyszerre, ügyfél magyarázza, hogy hétvégén és hétköznap kora este jelentkezik a hiba. Itt minden rendben, mennek is tovább, a mérési eredmények tökéletesek, jön is az újabb SMS, hogy a bejelentett hibát kijavították. Igaz, hogy ez egyszer sem történt meg, de az adminisztráció minden alkalommal tökéletes volt.

Ez a menetrend számtalanszor megismétlődött, mígnem a sokadik látogatás alkalmával a rangidős, sokat tapasztalt, láthatóan türelmét vesztett hibaelhárító – aki már olyan otthonosan mozgott a lakásban, akár egy családtag – hangja dörrent a napsütéses délelőttön:

– Én a maga helyében már régen szolgáltatót váltottam volna!

Fiatalabb társa pedig ráerősített:

– Lehet, hogy felmondjuk a szolgáltatási szerződését!

Világos, ugye? A hibaelhárító szakemberek javítás helyett arra ösztökélik az előfizetőjüket, hogy távozzanak a versenytársak valamelyikéhez.

Tényleg egyszerű a választás!

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.