És amúgy nekem is hiába magyarázta el, mert két percem volt az utolsó pesti vonatig, a sorban meg senki nem akart kölcsönadni 2830 forintot jegyre, amit amúgy megértek, tiszta dzsuva a blúzom és már akkor is bűzlöttem az unikumtól, a frizurám sem éppen olyan,mint délután, amikor megérkeztem...
Amúgy nem jártam itt vagy tíz éve. Illetve pontosan tíz, hiszen most szervezik a találkozót őszre – arra amúgy nem hiszem, hogy jövök. Most is csak a temetésre jöttem. Már akkor is idegen test voltam az osztályban. Egy idegen, fogható test. Két dologra voltam jó ezeknek, hogy lemásolják rólam a matekházit, meg hogy megujjazzanak az udvaron, a csarnok mögött, és aztán persze én lettem az évfolyam kurvája, pedig én mindig csak annak hagytam megujjazni magam, akibe szerelmes voltam, és miután jött a Morzsi, már senki másnak, csak neki. A lányok meg alapból utáltak.
Milyen temetés? Hát ne csináld már, mondtam: a töritanárom halt meg, múlt héten, a Facebookjáról tudtam meg, a felesége írta ki, hogy tragikus hirtelenséggel. Hatvanéves volt. Ez amúgy azt szokta jelenteni, hogy baleset vagy öngyilkosság, tudtad? A hosszan tartó betegség után az a rák rendszerint, a tragikus hirtelenséggel meg baleset vagy...
Hát itt a kommentekből kiderült, hogy nem baleset. Hanem önakasztás. A Morzsi tanár úr önakasztása – ez valami Mórába oltott Ionescó is lehetne, nem? Jól van, hadd nevessek már rajta, hát mit kezdjek a halállal, ha már nevetni se tudok rajta?
A többi tanárt én is leszarnám, de a Morzsit nem. Az utolsó évben összejöttem a Morzsival. Nem volt szép a Morzsi – csak szilárd. Nagy, szilárd, biztos, mint egy tölgy. Az kellett éppen. Nyugi, már nagykorú voltam. Kettessel érettségiztem, egy szót nem segített a szóbelin, nagyon figyelt, hogy ne legyen mire másoknak felfigyelni. De szeretett azért.
Ma meg eljöttem hamar, nem vártam meg, hogy a földbe tegyék. Beültem a restibe, és elkezdtem unikumozni, aztán ettem egy nagyon rossz csalamádés hamburgert, hogy bírjam az unikumot, aztán bejött egy kutya, egyedül, gazda nélkül, és egyből a lábamnak jött, akkor öntöttem le magam, és sorba’ rendeltem az unikumokat, és kutyáztam, majd a következővel elmegyek, majd a következővel, és akkor így késtem le, most meg már a resti is bezárt.
Nem tudom, majd lesz valami, csak kibírom 4:36-ig valahogy. Ja, ne izguljál, nem vagyok egyedül, ez a kutya, ez jön utánam. Nem tudom. Kimegyek a temetőbe, oda még éjjel is kitalálok, a régi főiskolánál kell balra fordulni. A Morzsihoz. Ott is tölgy van, a sírjánál, azt hiszem. És akkor ott vannak ketten. Vízszintes, függőleges, kilenc betű: Die Eichen.”
